Friday, January 4, 2013

Sült céklasaláta citrusokkal és cottage cheese-zel

Mi mással indíthattam volna a blogot az új évben, mint céklával? Az ünnepi dőzsölés után szerintem sokunkra ráfér egy-egy könnyű fogás. Persze azért az esetleges megmaradt aprósütit, netán beiglit azért ne dobjuk ki. Nálam is került ez-az a fagyasztóba, sose tudni mikor jön majd jól. Bár a tavasz még messze, de télen is igazán színes fogásokat tehetünk az asztalra. Élvezzük a citrusokat, hiszen most van itt az idejük! Ebbe a könnyű salátába rögtön két különböző is belekerült: narancs és rózsaszín grapefruit.


Hozzávalók:
a salátához:
2 közepes cékla

2 narancs
2 rózsaszín grapefruit

100 g cottage cheese

citromkakukkfű
2 gerezd fokhagyma (vagy ízlés szerint)
olívaolaj


frissen őrölt bors 


az öntethez:
a filézés után megmaradt citrusok leve
4-5 evőkanál repceolaj
1 teáskanál méz
citromkakukkfű

frissen őrölt bors





A sütőtőt előmelegítjük 180°C-ra. A céklát meghámozzuk és szeletekre vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire pakoljuk, meglocsoljuk olajjal, sózzuk és borsozzuk. Mellétesszük a darabokra vágott fokhagymát és kakukkfüvet szórunk rá. Kb. 25-30 percig sütjük. A narancs és grapefruit tetejét és alját levágjuk, majd körben a héját és kifilézzük a gyümölcsöket. A megmaradt gyümölcshúsból kiszorítjuk a levet és simára keverjük a többi hozzávalóval. A megsült céklát meglocsoljuk az öntettel, a narancs- és grapferuitgerezdekkel, cottaga cheese-zel és citromkakukkfűvel tálaljuk.

4 comments:

Niki said...

Hmmm, de jól néznek ki! A karácsonyi dőzsölés után én sem vágyom semmi nehézre...:)

Zizi said...

Nagyon jók a képek! Imádom a fehér tányéron a színes salátát!

Babette said...

Gyönyörű fotók! A hokedli a gyengém, és nagyon tetszik az új logód is :)

chriesi said...

Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...