Wednesday, June 24, 2009

Az utolsó adag eper...

Azt hiszem tegnap az idei utolsó adag epret sikerült megkaparintanom, s gondoltam készítek belőle valami könnyű desszertet. Rá is akadtam egy nagyon egyszerű, gyors és ínycsiklandó receptre friss eperrel, tejszínhabbal és lekvárral. Gondoltam, igen ez az! Aztán később, a hűtőben pakolgatva megakadtam a szemem néhány egzotikus hozzávalón, amikről már-már teljesen elfeledkeztem. Így aztán hamar elvetettem az epres torta ötletét s mivel amúgy is valami csokoládésra fájt a fogam, így gyorsan összedobtam egy csokitortát, mellé citromfű fagylaltot, chilis grapefruit zselét és kandírozott kumquatot készítettem.


Hozzávalók:

250 g étcsokoládé
4 tojás
220 g cukor
250 g vaj
70 g liszt

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Gőz felett olvasszuk fel a csokoládét. Keverjük a tojásokat a cukorral habosra, majd az olvasztott vajat is csurgassuk hozzá. Végül keverjük el benne az olvadt csokoládét és a lisztet. Vajazott, lisztezett formában süssük 25-35 percig, majd hagyjuk kihűlni.

150 g citromfű
100 ml limelé
80 g cukor
30 g juharszirup
15 g szőlőcukor
150 ml tejszín
200 ml tej

Vágjuk apró darabokra a citromfüvet és a limelével, cukorral főzzük fel. Ezután vegyük le a tűzről és keverjük bele a juharszirupot, szőlőcukrot és hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá a hideg tejszínt és tejet, majd hagyjuk 2-3 órán át a hűtőbe állni. A maradék munkát pedig bízzuk a fagyigépre. ( A fagyi Johann Lafer receptje.)


Monday, June 15, 2009

Mentás borsóleves pármai sonkával

Gyakran ha nincs elég időm az ebédfőzésre, szívesen választok egy receptet Gordon Ramsay Fast Food című könyvéből. Már jó ideje nagyon kíváncsi voltam a zöldborsó-menta kombinációra, de bevallom nem hittem el, hogy finom lehet. Magam sem értem miért idegenkedtem ennyire tőle, mert bizony kár volt! Sokszor akartam már kipróbálni, de mindig csak toltam és toltam, míg végre ma meggyőztem magam. Sokatok számára már nincs ebben semmi újdonság, de nekem ez az új kedvenc ízkombinációm! A leves pedig fantasztikusan finom!



Hozzávalók:

2 ek olíva olaj, plusz a tálaláshoz
4 szelet pármai sonka
só, bors
egy marok mentalevél, olyan 6 szár
500 g zöldborsó, friss vagy fagyasztott
200 g crème fraîche



Melegítsük meg az olajat és magas hőfokon süssük meg a sonkát, úgy hogy jól megszórjuk friss borssal, majd tegyük félre és itassuk le róla a felesleges olajat. Olyan fél liter sós vizet forraljunk fel és adjuk hozzá a mentát, valamint a borsót és főzzük 2-3 percig. Szűrjük le és tegyük félre a vizet. Mixerben pürésítsük a mentát a borsóval és a víz egy részével. Adjunk hozzá olíva olajat, crème fraîche-t és tálaljuk a sonkával.


Thursday, June 11, 2009

Lekváros bukta

Szerintem olyan 12 évesen ehettem utoljára buktát. Emlékszem, hogy az iskolában szívesen vettem mindig reggelire. Nyár vége volt, és az volt a szokásom, hogy az utolsó tanítási nap után a táskám bedobtam a szekrénybe, s elő se vettem szeptemberig, így aztán mindig valami meglepetés várt mikor előszedtem, egyszer még egy fél száraz bukta is. Tegnap megsütöttem életem első buktáját, Johann Lafer receptje alapján, s hiába is számítottam arra, hogy ma majd egy jót reggelizek, bizony mind egy szálig elfogytak tegnap.


Hozzávalók:
60 ml tej, langyos
250 g liszt
40 g cukor
20 g élesztő
2 tojássárgája
2 tojás
1 csipet só
1 narancs reszelt héja
60 g vaj, szobahőmérsékletű
150 g lekvár
30 g olvasztott vaj

Keverjük össze a tejet 30 g liszttel, 20 g cukorra és az élesztővel majd hagyjuk állni amíg kétszeresére nő. Ezután adjuk hozzá a maradék lisztet, cukrot, tojásokat, sárgájákat, sót, narancshéjat és a vajat. Dagasszunk sima tésztát és hagyjuk állni amíg kétszeresére nő. Nyújtsuk ki a tésztát 1/2 cm vastagra és szagassunk 6 cm átmérőjű köröket, töltsük meg lekvárral és formázzunk ovális gombócokat, majd helyezzük kivajazott formába és hagyjuk egy fél órát kelni, kenjük meg olvasztott vajjal és süssük 180°C-on 30-40 percig.


Tarte au citron

Előfordul néha, hogy a kelleténél több citromot veszek, mert általában fogalmam sincs, hogy mit fogok majd megfőzni a listámról, és ha van itthon citrom az ártani nem árthat, mellesleg pedig nem tudok ellállni az illatának. Szerencsére ezt most is így történt! Citrom sorbet szerettem volna készíteni, de az időjárás átváltozott hidegre és esősre, ezért úgy gondoltam, inkább sütök valamit. Pierre Hermé tarte au citron-ja mellett döntöttem. Ha valaki még nem sütötte meg, de citromimádó, akkor semmiképpen se hagyja ki. Már alig várom, hogy újra megcsináljam, ráadásul még van két adag pate sucrée a fagyasztómban.


Hozzávalók:
500 g liszt
4 csipet só

300 g szobahőmérsékletű, felkockázott vaj
1/2 rúd vanília
190 g porcukor
60 g őrölt mandula
2 tojás

Szitáljuk át a lisztet, adjuk hozzá a sót, a vajat és az ujjainkkal morzsoljuk el. Adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliarúd kikapart magjait, a tojásokat és gyúrjuk össze. Tegyük 4 órára a hűtőbe. Süssük elő az alapot.
(A recept elég 3 darab 26-28 cm tortához.)

5 citrom

240 g porcukor
4 tojás
160 ml citromlé
300 g s
zobahőmérsékletű, felkockázott vaj

Keverjük össze a citromok reszelt héját a porcukorral és keverjük bele a tojásokat, majd öntsük rá a citromlevet. Gőz felett főzzük addig, míg besűrűsödik
(82-83°C). Hagyjuk 60°C-ra lehűlni és keverjük bele a vajat. Ha kihűlt töltsük bele a tortaalapba és tegyük a hűtőbe 2-3 órára.

Tuesday, June 9, 2009

Mielőtt halat vennél...

Az utóbbi időben, mivel nagyon sok halat készítettem, egyre inkább tudatosult bennem a túlhalászás fogalma, s kezdtem magam rosszul érezni. A blogon van jó néhány olyan halas recept ami megkérdőjelezhető, vagy akár egy tilos cetlit is rárakhatunk. Mostantól kétszer is meggondolom milyen halat veszek. Ha te is így gondolod akkor nézd meg a listákat itt és itt. Sajnos magyarul nem találtam, de hogy néhányat említsek: tonhal, ördöghal, polip, tilapia, tintahal, lepényhal...

Monday, June 8, 2009

Eperfagylalt

Mostanában annyi ötletem van, hogy alig győzőm feljegyezni őket. Leginkább vasárnap esténként olvasás, netán tévézés közben jutnak eszembe, aztán azon nyomban le is jegyzem őket. Sokszor a sötétben firkálok ezt-azt a papírra, s másnap gondolkodhatok rajta, ugyan mit is akartam, főleg ha az előzleg lejegyzett sorra firkálok rá. Igazából most is a konyhában kellene lennem és kutyakekszet sütnöm, de gondoltam előtte még gyorsan posztolom a tegnapi eperfagyit. A reggeli séta közben szedtem néhány szem szamócát. Rengeteg van itt a környéken, de sajnos elég nehéz összeszedni, mert hol csalánba, hol tüskés bokorba ütközöm, így hát elég kicsi a zsákmány.


Hozzávalók:
500 g eper
400 ml tej
50 ml tejszín
170 g cukor
4 tojássárgája

Melegítsük forrásig a tejet és a tejszínt. Keverjük a sárgájákat a cukorral habosra és öntsük hozzá a meleg tejes keveréket, majd tegyük vissza a tűzhelyre és főzzük amíg megvastagszik. Hűtsük le 5-6 órán vagy egy éjszakán át. Keverjük bele az eperpürét és a munka nehzét hagyjuk a fagyigépre.

Kecskesajt soufflé spenótsalátával

A farmon, ahol a krumplit, az epret, a tojást vásárolom, tartanak kecskéket, s készítenek friss sajtot. Általában a sajt egy hétvége alatt elfogy egy jó adag paradicsomsalátával együtt, de most soufflét készítettem belőle. Egy bevált kéksajtos soufflé receptet variáltam át, cukor helyett kevés mézet használtam, és rozmaringgal ízesítettem. Viszont nem sikerült olyan szépen kiszednem a formából, mint az előbb említettnél, s el is felejtettem lefotózni amikor még pöffeszkedtek a formákban. Na de ettől függetlenül nagyon ízletes előétel született, bár most így visszagondolva, egy adag pirított mandula hiányzott a salátáról.


Hozzávalók:
2 marok bébispenót
2 grapefruit
1 salotta
2 ek bodzaecet
1 csipet cukor
3 ek fehérbor
5 ek szőlőmag olaj
só, bors

Vágjuk fel a hagymát, filézzük a grapefruitot és keverjük össze a többi hozzávalóval. Ízesítsük sóval és borssal.


Sunday, June 7, 2009

Gyömbéres keksz

Már jó ideje szemeztem Millie kandírozott gyömbérével, de valahogy folyton csúszott a dolog. Aztán találtam egy receptet aminek a hozzávalói közül pont ez hiányzott, ez volt az alkalom! Neki is estem a maradék gyömbérnek a hűtőben, s kíváncsian vártam, hogy vajon mi fog kisülni, illetve kifőni a dologból. Mondanom se kell mennyire örültem, hogy sikerült!

Hozzávalók:
200 g liszt
50 g keményítő
100 g kandírozott gyömbér, összevágva
100 g darált mandula
100 g cukor
175 g vaj, szobahőmérsékletű
1 tojás

Keverjük össze az hozzávalókat és gyúrjuk össze. Hagyjuk állni fél órát a hűtőben. Ezután nyújtsuk ki és szaggassuk olyan formárjúra amilyenre szeretnénk. Süssük 10-12 percig 180°C-on.


Friday, June 5, 2009

Paradicsom mánia és fésűkagyló

Sosem ettem még kagylót, pár nappal ezelőttig! Igazából eszem ágába se volt megkóstolni, de az utóbbi időben egyre kíváncsibb lettem, s így vettem egy adag fagyasztott fésűkagylót. Csupán azért nem frisset, mert nem tudtam még mikor és hogyan fogom elkészíteni, de jó volt tudni hogy ott lapulnak a fagyasztóba, s bármikor előkaphatom. Bevallom, teljesen biztos voltam benne, hogy nem fog ízleni, sőt! Mekkorát tévedtem! Valami fantasztikus az íze, az állaga, egyszóval ellenállhatatlan! Hogy jön ide a paradicsom? Nos, mivel biztosra akartam menni, így egy Gordon Ramsay receptet választottam: fésűkagyló kukorica salsával. Nagyon tetszett, hogy a fésűkagylót curry-sóval ízesítette (1 ek só, 1/2 tk curry), s meg kell mondanom, hogy ez az íz teljesen levett a lábamról. Na de térjünk vissza a paradicsomhoz. Imádom a paradicsomot, s mennyi különleges formájú, színű és ízű létezik! Csúcs! Nemrég eperalakút fedeztem fel, s a legújabb kedvencem a Berner Rose, egy régi svájci fajta, ami a képen a nagy piros előtt látható.



Hozzávalók:
12 db fésűkagyló
400 g kukorica (konzerv)
200 g koktélparadicsom
1 chili
1 lilahagyma
2 szál újhagyma
3 ek szezámmag olaj
1 marok friss koriander
2 lime leve
1 kevés szójaszósz
só, bors



A kagylókat vágjuk horizontálisan ketté, és forró serpenyőben süssük meg, oldalanként 1 percig.A salsához aprítsuk fel a lilahagymát, vágjuk vékony karikákra az újhagymát és keverjünk mindent össze, majd melegítsük meg.


Thursday, June 4, 2009

Fekete szezámmag fagyi

A gyömbéres kókusz parfait indított a szezámmag fagyi irányába. Biztosan sokan ismeritek a halvát, nekem a a szezámmagalapú a kedvencem, gondoltam hát a fagyi sem lehet rossz. Igaz a színe inkább betonra emlékeztett, mint édességre. Az alapja tulajdonképpen egy vaníliafagyi, csupán a cukor mennyisége több, de ezt nem árt megkóstolni, hogy pont annyira legyen édes, mint azt szeretnénk. Hogy ellensúlyozzam a fagyi színét készitettem mellé kókuszból cseppeket. Ezt a kókuszalapot csokival bevonhatjuk s máris kész a bonbon.

Hozzávalók:
5 ek fekete szezámmag
350 ml tej
150 ml tejszín
150 g cukor
4 tojássárgája
150 g kókuszreszelék
90 g cukor
4 ek tej
1 tojásfehérje
2 ek porcukor

Melegítsük forrásig a tejet, tejszínt és a darált szezámmagot. Keverjük a sárgájákat a cukorral habosra és öntsük hozzá a meleg tejes keveréket, majd tegyük vissza a tűzhelyre és főzzük amíg megvastagszik. Hűtsük le 5-6 órán vagy egy éjszakán át. A többit a fagyigép pedig elvégzi. Keverjük össze a kókuszt a porcukorral és a tojásfehérjével majd adjuk hozzá a cukros tejet, amit előzőleg addig melegítettünk, míg a cukor elolvadt, majd hagytuk kihűlni. Formázzukk amilyenre szeretnénk s hagyjuk a hűtőbe megdermedni.



Glace de Viande

Tegnap az egész délutánt a konyhában töltöttem és marha glace-t készítettem. Annyira nem is körülményes, inkább időigényes, de azért nem egy ördöngösség! Az illata pedig egyszerűen fantasztikus! Az alaplevekről ugyan már regéltem egyszer, de nem ebben a formában. Ugyan mondhatjuk hogy az alaplé nem más mint egy leves, de a levest azt úgy ahogy van meg is esszük, míg az alaplé az egy hozzávaló, s persze só sincs benne. Három fő fajtája van a fond (fehér és barna), a jus ami erőteljesebb ízű, s nem más mint redukált fond, aztán a demi glace, ami felére redukált, és a glace ami nyolcad-tizedére redukált fond, marha-, vagy borjúcsontból készül, tehetünk hozzá borjúlábat is, bár anélkül is gyönyörűen összeáll. Bővebben az alaplevekről a GasztroTippen megjelent sorozatomban olvashatsz!


Hozzávalók:
2500 g marhacsont
500 g hagyma
200 g répa
100 g zeller
8 ek olaj
6-8 szem fehérbors
1 babérlevél
2 szegfűszeg
1 szár kakukkfű
2 borókabogyó
1/2 gerezd fokhagyma

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra és pirítsük a csontokat aranybarnára, majd öntsük le róla az olajat s adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, s pirítsuk míg azok is színt kapnak. Tegyünk mindent egy megfelelő méretű lábosba és öntsünk hideg vizet a sütőlapra, majd kaparjuk fel a barna pirításnyomokat az aljáról, és öntsük a fazékba. Öntsük fel vízzel, adjuk hozzá a fűszereket és főzzük 1 1/2 - 2 óráig, közbe habozzuk és zsírtalanítsuk, majd szűrjük le. Alacsony hőmérsékleten főzzük addig míg szépen besűrűsödik. A hűtőben 3 hónapig eltartható.

Wednesday, June 3, 2009

Epres bajor krém

Annyira vártam már az eperszezont! Múlt hétvégén, vagy inkább azelőtt, végre megérettek az első eprek a farmon, s rögtön egy kilóval tértem haza, ami a másnapot már nem élte meg. Viszont most sikerült egy adag epret megmentem attól, hogy azon nyomban felfaljuk. Persze már hónapokkal ezelőtt tele voltak a boltok az import spanyol eperrel, hatalmas hegyekben álltak, s nem mondom illatuk oda csalt, de semmi szín alatt nem vettem volna belőle. El sem tudom képzelni milyen íze lehet, de nem is szeretném tudni. Mindent akkor amikor itt az ideje! Mennyire de mennyire érdemes volt várni! Zamatos, aromás gyönyörű eprek!


Hozzávalók:
170 g eper
1 1/4 ek zselatin
3 tojássárgája
75 g cukor
125 ml tej
200 ml tejszín

Pürésítsük az epret és szórjuk rá a zselatint. Keverjük ki a sárgájákat a cukorral majd adjuk hozzá a felforrt tejhez. Főzzük közepes hőmérsékleten 10 percig, amíg besűrűsödik. Ezután keverjük hozzá az eperpürét és hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá a felvert tejszínt és hagyjuk néhány órán át a hűtőben állni.


Tuesday, June 2, 2009

Fűszeres áfonyás sütemény

Kora délután valami édesre fájt a fogam, lehetőleg olyanra ami hamar elkészül és ha nem is meleg de langyos. A szomszédom hozott egy adag áfonyát, viszont muffinhoz nem volt kedvem. Úgyhogy helyette összekevertem ezt-azt, s ez a gyors kevert sütemény eloltotta az édesség utáni vágyamat.

Hozzávalók:
1 marok áfonya
140 g liszt
10 g kakaópor
100 g nádcukor
50 g őrölt mogyoró
1 ek mézeskalács fűszerkeverék
2 tk sütőpor
8 g vaníliacukor
1 tojás
180 g joghurt
2 ek olaj
vaj és őrölt mogyoró a formákhoz

Kenjük ki a formákat a vajjal és szórjuk meg mogyoróval. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Keverjünk össze minden alapanyagot és öntsük a formákba, tetejére szórjunk áfonyát és süssük 20-25 percig.


Lepényhal sáfrányos szószban

Kisebb-nagyobb technikai problémák elhárítása után végre újra a fedélzeten! Nem tudom mi van velem, de mostanában nagyon rákaptam a halra. Ezt az ételt egy korábbi sáfrányos rétestésztába burkolt fehér polenta, zöldborsó és kecskesajt hármasa inspirálta. Így talán egy kicsit furcsának hangzik, de így lett a sáfrányos rétestésztából sáfrányszósz, s helyette most simába került a hagyományos polenta. Az előbb említett tekercset azért nem méltattam posztolásra, mert az a fránya zöldborsópüré nagyon nem illett a többihez, igazából magam se értem, miért nem spenótot használtam helyette. Az ablakomban növekedő mangoldlevelek pedig megérettek már arra, hogy a fazékban landoljanak, így kerültek a lepényhalhoz, s párolódtak együtt fehérborban. (Vigyázat a lepényhalfajtákat szintén túlhalászták, mikor ezt főztem, még nem tudatosult bennem ez a tény.)

Hozzávalók:
1 salotta
1 tk vaj
100 ml fehérbor
1 ek sherry
100 ml hal alaplé
1 csipet sáfrány
50 ml tejszín

Olvasszuk meg a vajat, adjuk hozzá a hagymát és pirítsuk üvegesre majd öntsük fel a fehérborral és főzzük amíg egy része elfő. Öntsük hozzá a sherryt, hal alaplevet, sáfrányt és főzzük felére. Adjuk hozzá a tejszínt, főzzük fel és ízesítsük sóval, borssal.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...