Elfogyott az összes pohár - avagy visszatekintés a Vénusz-Dining Guide Blogkóstolóra

Ezt nem szabad szó nélkül hagyni, sőt hiba lenne, ha nem számolnék be arról a bizonyos péntek délelőttről és a szombati blogkóstolóról. Ha ti tudnátok, hogy én mennyire izgultam! De nem tudjátok, úgyhogy gyorsan elmesélem! Már hetekkel a rendezvény előtt mindent aprólékosan elterveztem, például azt, hogy majd hűtőtáskában viszem a tejszínt a főzőiskolába, mert akkor biztosan fel fog verődni. Ez valóban kulcsfontosságú, az már kevésbé, hogy gumival vagy kapszlival fogjam össze a zacskókat, amibe a mousse kerül majd. Azám, de mi van ha fél nap sem elég arra, hogy feldolgozzam azt a sok túrót? Akkor mi lesz a habcsókkal?! Úgyhogy egy nagy adag habcsókot előre megsütöttem, de olyan kevésnek tűnt, hiába számoltam, több mint száz darabot. Biztos ami, biztos inkább sütöttem még két extra adagot. Inkább több legyen, mint kevés! Nem igaz? Szerettem volna mindenre felkészülni (persze ez lehetetlen), nehogy aztán baracklekváros kenyér legyen a beígért desszert helyett!

Végül elérkezett a várva várt péntek délelőtt, amikor Kicsivú-val és Funky Pho-val együtt serénykedtünk a főzősuliban. Ők a nagy lábosokkal viaskodtak, míg én kilónként dolgoztam fel a túrót. Persze a habcsók téma itt is előjött, gondoltam még bedobok két tepsivel a sütőbe és az nyugodtan száradhat, míg elkészülök a többi alkotóelemmel. Persze tudhattam volna, ha izgulok, akkor abból semmi jó nem fog kisülni. Én még olyan csapnivalóan nem vertem fel gőz felett a tojásfehérjét, mint azon a péntek délelőttön! De éppen idejében érkezett meg az egyszemélyes felmentősereg, a drága Zazálea! Igaz, kicsit kérdően nézett rám, hogy ugyan mi baja van a felvert fehérjének, én meg csak hebegetem-habogtam.

                                                             Fotó: Zazálea

Pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot és csak beszéltünk, beszéltünk és beszéltünk, no meg rengeteget nevettünk! Bár nem volt róla szó, beállt kuktáskodni mellém és szorgalmasan nyitogatta a műanyag zacskókat, amibe töltöttem a túrómousse-t. Tálakat mosogatott el és ő volt a főkóstoló! Persze nem csak ezt, de a leveseket is szorgalmasan kóstolgattuk, hogy vajon kell még bele só, netán bors. Amikor aztán már legalább 3 és fél kiló túró fel volt dolgozva, akkor kicsit jobban belemerültünk a beszélgetésbe, annyira, hogy egy tepsi keksz jól meg is barnult a sütőben. Üsse kő, ennyi igazán belefért! Zazálea ezt valamilyen formában meg fogjuk ismételni, mert szerintem még rengeteg mondanivalónk van egymásnak! Köszönöm, hogy eljöttél és megismerhettelek!

Fotó: Select food - köszönöm a fotókat Alíz! A sütid pedig isteni volt!

Alig hittem el, de minden összejött: a morzsa, a habcsók, a mousse pedig majdnem egy egész hűtőt elfoglalt, hiába 9 és fél kiló, azért nem kis mennyiség, főleg, hogy ez volt a legtöbb, amit valaha készítettem. Szombaton aztán már egy cseppet sem izgultam (na jó csak addig egy picitkét, míg mindent elrendeztem a pulton), valahogy nem is volt szokatlan a helyzet, pedig sosem csináltam még ilyet, persze azt leszámítva, amikor Robival tálaltunk hatvan személyre, de az teljesen más volt. Vele egyébként ismét egy csapatba kerültem, és igazán megnyugtató volt, hogy mint én, úgy ő is a helyszínen állítja majd össze fogását. Másképpen nem is lehetett volna, ugyanis a lekvárt magába szívta volna a mousse, a habcsók pedig a hűtőben gumivá vált volna és a morzsa is nedvességet vett volna fel. Így aztán annyit csavartam még rajta, hogy a lekvárt melegen tettem a pohárba, erre került a hideg túrómousse, ami hála Emőkének mindig akkor került a kezem alá a hűtőből, amikor kellett. A tetején morzsa és habcsók ropogós elemként foglalt helyet és már készen is volt a Rákóczi túrós pohárban. Köszönöm a segítséget! Remélem, hogy te is olyan jól érezted magad, mint én!

A Dining Guide-nak pedig köszönöm a meghívást és ezt a fergeteges szombat délutánt!

Nagyon köszönöm mindenkinek aki eljött és megkóstolt!