Wednesday, March 2, 2011

Garnéla kókuszos maniókapürével és céklamártással

A gyönyörű napsütés és a tavasz egyre erősödő illatának ellenére még mindig a téli zöldségek dominálnak a konyhámban, ami semmiképpen sem meglepő. A boltok polcai ugyan már roskadoznak az import spárgától, rebarbarától, epertől és más tavaszi zöldségektől, de én inkább készítek századjára is céklát, minthogy ezeket a mű dolgokat tenném az asztalra. Persze már nagyon várom a spárgaszezont és az első mézédes szabadföldi epret, de majd ennek is eljön az ideje. Idén tényleg a cékla volt a főszereplő nálam, utoljára ravioliként került rivaldafénybe. Ez az étel is igazán sokáig mocorgott a fejemben és igazából teljes átalakuláson ment keresztül egy hét alatt. Az egyetlen állandó eleme a garnéla és a manióka volt, mely utóbbi mindenképpen püré formájában került volna a tányérra. Először valamilyen curry szósz, kókuszhab és mangó hármasa várt megvalósításra, de aztán elvetettem, mivel képtelen voltam ellenállni a mangó fenséges illatának és még aznap beteljesedett a sorsa. Ami a garnélát illeti, frisset Svájcban nem lehet kapni, csakis fagyasztottat.


Jó pár halpultot végig jártam, és mindenütt az válasz várt, hogy épp most fagyasztják ki. Így mindegy volt, ha egészben és fagyasztva veszem meg, hiszen így legalább maradt egy jó adag fej és páncél, amiből alaplevet tudtam főzni. Szóval a kókuszhabból kókuszos maniókapüré lett, bár most jut eszembe, hogy néhány főtt tápiókagyöngy igazán feltette volna az i-re a pontot, legalábbis ami az étel kinézetét illeti.


A garnélát fokhagymával és zöldfűszerekkel sütöttem meg, a szósz pedig egyszerűen egy adag garnélából főtt alaplé redukálva céklalével együtt. A pürét házi kókuszchips és kókuszreszelék, valamint balzsamecetes cékla kísérte.

9 comments:

Frau Paprika said...

Csodaszép lett ;)

Túry Amália said...

eszméletlen jó a tálalás! nem vagyok nagy tengeri herkentyű imádó, de szívesen megkóstolnám! :)

chriesi said...

Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

Csibe said...

Juj, de nagyon szép tálalás!

duende said...

Csodálatos összhang! Mint egy szimfóniában. :)

(Még sosem kóstoltam tápiókát.)

duende said...

Hülye vagyok. Maniókát. :))

chriesi said...

@Csibe és duende: Köszönöm szépen! Tápióka, manióka mit számít, egyiket csinálják a másikból. :)))

Raindrop said...

Elképesztően szép fotók. :)
Odáig vagyok teljesen, még meg is enném. :}

chriesi said...

@Raindrop: Köszönöm szépen! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...