Wednesday, November 30, 2011

Mogyorómousse tortácska

Ezer éve nem ettem bolti mogyorókrémet, vagyis pontosan azóta, hogy először elkészítettem magam, azóta egyébként a másik szóba sem jöhet. Különben is szerintem olyan gumiszerű állaga van, és a mogyoró ízét keresve sem találja meg benne az ember. Ezek a tortácskák szintén a francia oldalra készültek, de csak tegnap jutottam el odáig, hogy végre megírjam a receptet és elküldjem, úgyhogy a tíz recept, amit kértek végre kipipálva. Persze ez nem azt jelenti, hogy végre pihenhetek, mert a nyakamba zuhant egy megrendelés három nagy tortára és egy rakás aprósütire és mellette szeretnék azért sós ételeket is kreálni, így aztán szorgosan forgatom a fakanalat továbbra is. 





Hozzávalók:
a mogyorómousse-hoz:
100 g mogyoró
100 g étcsokoládé
1 evőkanál cukor
1 evőkanál napraforgóolaj
1/2 evőkanál kakaópor
1 tojássárgája
200 g tejszín
a pisztáciás joconde-hoz:
40 g darált mandula
40 g darált pisztácia
35 g cukor
18 g liszt
2 tojás
50 g tojásfehérje
40 g cukor
150 g étcsokoládé (60% cocoa) a bevonáshoz
durvára vágott mogyoró a díszítéshez





Pirítsuk mogyorót a 200°C-os sütőben aranybarnára,
majd egy konyharuha segítségével szabadítsuk meg a héjától, amennyire csak lehetséges. Ezután a cukorral, olajjal és kakaóval együtt daráljuk meg egy konyhai masinában, majd keverjük hozzá az olvasztott csokihoz, majd keverjük bele a tojássárgájat. Forgassuk bele a felvert tejszínt és öntsük a mousse-t 5 darab félgömbalakú szilikonformába, majd tegyük a hűtőbe körülbelül 4 órára, majd egy fél órára a fagyasztóba. Keverjük össze a lisztet a darált mandulával, a pisztáciával, a 35 g cukorral és keverjük össze a tojásokkal. Verjünk kemény habot a tojásfehérjéből a 40 g cukorral és forgassuk bele a tojássárgájás masszába. Kenjük sütőpapírral kibélelt tepsibe és süssük 170°C-on 10-13 percig. Sütikiszúróval vágjunk ki 5 karikát a pisztáciás piskótából és tegyünk mindegyikre egy félgömböt, majd tegyük újra a fagyasztóba 15-20 percre, aztán vonjuk be olvasztott csokival és szórjuk meg durvára vágott mogyoróval. Csokibevonat helyett használhatjuk ezt a glazúr receptet.

8 comments:

Katucikonyha, said...

Olyan lett a blogod, mint egy adventi naptár, minden nap megnyitom és valami fergeteges finomság vár rám, kár, hogy csak képekben, de így legalább nem hizlal. :-))) Szóval megint csodásat alkottál.

Petra said...

Hűha, de gyönyörűséges! Karácsonyi menüben a helye. :)

Piszke said...

hmmmmm az a mousse de ennivaló....!!

chriesi said...

@Katuci: Köszi szépen! Bizony a kalóriák...jaaaj!

@Petra: Köszönöm! Bizony! ;)

@Piszke: De mennyire, hogy az!

marisz57 said...

Nagyon guszta mogyorós, mandulás édességeid vannak!
Hatásodra én is nekifogtam: törtem mogyorót, megsütöttem, lehéjaztam, megkóstoltam és felét mindjárt be is faltam.
A többit diódarálón kétszer lehajtottam, aztán kávéőrlőbe tettem, ahonnan valóságos krém vált belőle, alig bírtam kiügyeskedni. Megkóstoltam, jó volt, ezért addig nyalogattam, amíg fele elfogyott.
Két napig beteg voltam, úgy megülte a gyomromat.
A maradék mogyorókrém szerűséget még nem dobtam ki.
Most itt tartok...

chriesi said...

Óóó jaj szegénykém! Először is jobbulást!!! Ki kellett volna írnom, hogy ne nyalogassuk, mert veszélyes! :) Egyébként én is nagyon sokat szoktam belőle nassolni, sajnos...

Alexandra said...

@Marisz57:

Keverj hozzá egy kis kakaóport, egy kevés mézet, csorgass bele egy kevés kókuszolajat és már kész is a házi nutellád :)))

@Chriesi:
Nagyon szemezek ezzel az édességgel, hogy elkészítsem a paleo változatát :)

chriesi said...

@Alexandra: Ebben is van kakaópor és olaj, szóval lényegében ugyanarról beszélünk. :)) Óóó, szuper, kíváncsian várom!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...