Monday, November 14, 2011

Sütőtökös csicsókagnocchi gratin

A múlt héten az a remek ötletem támadt, hogy csicsókagnocchit főzök és még örültem is ennek a nagyszerű "új" ötletnek. Igen ám, de aztán rá kellett döbbenem, hogy már tavaly kipattant a fejemből a dolog. Igaz, akkor desszertként került a tányérra, most pedig valami sósat szerettem volna. Egy ideig a céklát is bele akartam csempészni, de aztán egy mondhatni tök egyszerű verzió mellett döntöttem. 




Hozzávalók: 
550 g csicsóka
60 g ricotta 
1 tojás
200 g liszt
szerecsendió

250 g sütőtök
100 ml tej
100 ml tejszín
1 csipet fahéj
2-3 zsályalevél
1 darab cheddar
só, bors




A csicsókát főzzük puhára, hámozzuk meg és mixerben pürésítsük. Kb. 400 g pürét kapunk, ehhez keverjük a ricottát, a tojást és a lisztet. Ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval. A masszát töltsük egy zacskóba, egy olló segítségével vágjuk formára és enyhén gyöngyöző vízben főzzük addig, míg feljön a tetejére. Kivajozott tűzálló tálat vajazzunk ki, és halmozzuk bele a megfőtt gnocchit. A sült sütőtököt pürésítsük a tejjel, tejszínnel, zsályalevéllel, ízesítsük sóval, borssal és kevéske fahéjjal. Öntsük a gnocchira (fél adag gnocchihoz elegendő mennyiség) és rázzuk kicsit össze, a tetejét szórjuk meg reszelt cheddarral és süssük 200°C-on 15-20 percig.


4 comments:

Katucikonyha, said...

De jó, hogy újra itt vagy, mindig nagy lelkesedéssel olvasom, ha posztolsz. Nagyon jól hangzik! Gondolom, kicsit édeskés, izgalmas az ötlet!

chriesi said...

Köszi, örülök neki! :) A csicsóka gnocchi már maga is kicsit édeskés, a sütőtök persze még rátesz egy lapáttal, de a sajt szépen visszarántja a sós ételek világába, no meg a zsálya.

Beastie said...

fő a csicsóka, sül a tök :)

chriesi said...

Jó étvágyat! :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...