Thursday, May 19, 2011

Szecsuáni borssal füstölt tőkehal gyömbéres uborka sorbet és fekete szezámmagtej

Lassan egy hete tervezgettem már ezt a könnyű, ázsiai ihletésű előételt, aztán tegnap végre megvalósítottam. A címből kimaradt egy aprócska részlet, ugyanis a halat takaró pirított szezámmag alatt citromfüves, szójaszószos halalapléből redukált lakk bújik meg, mellyel a füstölés után kentem meg a halat, majd borítottam be szezámmaggal.


Az uborka sorbet a
hozzáadott zöldcitromnak köszönhetően rendkívül friss, és szerintem nagyon jól kiegészítette a halat. Ezen kívül csupán egy csík fekete szezámmagból készült tej, valamint rizschips került a tányérra. A chips elkészítése roppant egyszerű, annyi a dolgunk, hogy a megfőtt rizst pürésítsük, majd kenjük sütőpapírra és 90-100°C-os sütőben körülbelül egy órát szárítjuk. Tálalás előtt pedig szórjuk meg az ételhez illő bármilyen fűszerrel. A dolog szépséghibája csak annyi, hogy bár odakinn ragyogóan sütött a nap, itt a tetőtéri lakásban bizony alig volt valami fény, ami rányomta bélyegét a képekre.


Hozzávalók:
2 közepes uborka
2 ek invertcukor
4 ek víz
1 lap zselatin
1 lime
darabka gyömbér


Az uborkákat vágjuk félbe, majd távolítsuk el a magokat, kockázzuk fel és pürésítsük. Kenjünk át az uborkapürét egy szűrűn. Áztassuk a zselatint hideg vízbe. Főzzünk szirupot a cukorból a vízzel, majd adjuk hozzá a zselatint, a lime levét és héját valamint a reszelt gyömbért és ízesítsük pici sóval. Keverjük a szirupot a püréhez és öntsük a masszát a fagyigépbe.

2 comments:

Unknown said...

Ah, jó kis csel takaró alá rejteni meglepetéseket ;) Nagyon csinosra sikeredett a hullámos chips - tettél alá valamit, vagy magától lett ilyen dekoratív? S a szezámos tej részletei is érdekelnének! ;)

chriesi said...

Ugye? :)) Magától lett ilyen kis görbe, egyébként nagyon törékeny, és még nem teszteltem, hogy lehet e formázni, szerintem nehéz lehet elkapni pont azt a pillanatot. A tej az úgy készül, hogy este beáztattam a magokat, másnap pedig leszűrtem és pürésítettem annyi vízzel amilyen sűrűre akartam. A gond csak az, hogy még mindig nem érkezett meg a cseretartozékom, így nem tudok elég alaposan pürésíteni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...