Friday, January 13, 2012

Átszerkesztett Fish & Chips

Az igazság az, hogy most azt sem tudom, hirtelen hol kezdjem el! Vágjak talán a közepébe, vagy csak meséljem el szépen sorjában az egészet? Végülis az egész ott kezdődött, hogy tegnap arra gondoltam, mennyire klassz lenne egy mártást összehozni lila burgonyából. A mártás viszont nagyon gyorsan habbá lényegült át. Azonban amikor úgy döntöttem, hogy hal kerül mellé, akkor bizony világossá vált, hogy a hab nem csak jól mutat, de a tengert is felidézi, így sikerült két legyet ütnöm egy csapásra. Tervezgetés közben eszembe jutott a sült burgonyahéjból készült consommé, ezután már az sem volt kérdés, hogy a mártás alapját ez fogja adni. A lila szín azonban igazi kihívást jelentett! Először belefőztem a lila burgányát az alaplébe, viszont elszíneződött és a lila színnek semmi nyoma sem maradt. Már majdnem feladtam, mikor aztán az az ötletem támadt, hogy a burgonyát a kész mártásba reszelem, majd mixelem. Így az eredmény nagyon szép lett, viszont azonnal tálalni kell, mert ha állni hagyjuk akkor viszonylag gyorsan elszíneződik. A sült burgonyahéj íze pedig újra levett a lábamról. A chips ezzel kipipálva! Vagy mégsem? Attól függ honnan nézzük! Most a chips itt a halból készült! A dolog nagyon egyszerű, annyi a dolgunk, hogy a halat szeletekre vágjuk, majd rizsliszttel megszórt fóliák között sodrófával laposra verjük és forró olajban kisütjük, de úgy, hogy fehérek maradjanak. Hála a rizslisztnek ez remekül megvalósítható. A fish & chips mellé persze dukál minimum ecet vagy ecetes hagyma, netán tartár vagy remoulade mártás. Helyette sóskás majonézt készítettem az ablakpárkányon lévő vérsóskából, de ezt nem ajánlom, mert nem eléggé savanykás, szóval itt most mindenképpen a hagyományos a nyerő, de majd ha itt a szezon! Vera burgonyasalátája pedig pont kapóra jött az utolsó elemnél! Nála lettem ugyanis figyelemes a sült kapribogyóra, amit bizony pont ebbe az ételbe találtak ki!






Hozzávalók:
7 darab lila burgonya
200 ml borjú alaplé
1/4 ág majoránna
1 salotta
1 teáskanál vaj
2 evőkanál tejszín
só, bors



Előmelegített sütőben süssünk meg 6 burgonyát. Vajban pároljuk üvegesre a kockára vágott salottát majd öntsük fel 100 ml alaplével és főzzük a felére. Hámozzuk meg a burgonyát, a belsejéből dobjunk össze egy levest vagy pürét. A héját főzzük fel a maradék alaplével és a majoránnával majd hagyjuk állni 15-20 percig a fűszernövény nélkül. Szűrjük le mindkét alapunkat és öntsük össze, adjuk hozzá a tejszínt és ízesítsük sóval és borssal majd melegítsük forrásig. Ezután reszeljük bele a megmaradt burgonyát és habosítsuk fel mixerrel.

10 comments:

Unknown said...

Jó ötlet a rizsliszt a halhoz, szép ropogós lesz így! Ezt a lila színnel kapcsolatos problémát lila répánál is tapasztaltam - idővel barnul... Lilakáposzta viszont nem. Talán a hozzáadott bor ill. ecet sava stabilizálja? Esetleg egy kis fehér vagy vörösbor (ill. pár csepp ecet) segítene a lila krumpliból készült hab elszíneződésén?

Vera said...

Robi... már megint olyan eszmefuttatás amihez csak TE és NOÉMI értetek :))) én meg csak fülelek :)

Őszinte leszek, ez hab nekem nem tetszik... semmin nem szeretem ezt a habos dolgot:(
a hal viszont nagyon is.

Mond meg nekem hol vettél rizslisztes fóliát??? Ezer éve keresem.

chriesi said...

@Robi: A bor/ecet jó ötlet, lehet, hogy bejön, majd kipróbálom!

@Vera: Jaj, átírom mindjárt, mert akkor ez eléggé félreérthető. Szóval arról van szó, hogy egy sima fóliát megszórsz rizsliszttel, rá a hal, arra megint liszt, letakar és kilapít. :)) Egyébként rengetegen vannak, akik nem csípik a habokat.

Zsuzsa said...

a lilakrumpli színanyaga sajnos vízoldékony (hasonlóképp a lilababhoz, paprikához). valamilyen zsiradékban sütéskor tartja meg jól a színét (ld. lilakrumpli chips), illetve héjában megpárolva / gőzölve viszonylag intenzív marad, de azért akkor is látszik, hogy halványul.

chriesi said...

@Zsuzsa: kár érte, de az tény, hogy chipsként, vagy konfitálva gyöngyörű intenzív marad

Unknown said...

Tüsi, azért Te fényképeidnél pedig mi is csak fülelünk ;)

Zsuzsa, köszi, én azt hittem, hogy minden ilyen lilás színanyag a zöldségeknél és gyümölcsöknél ugyanaz. A héjas módszer püréként egyébként teljesen igaz, sokkal szebb lesz a színe a lila krumplipürének ha előtte héjában főtt. Bár elég sok gyümölcsnél és zöldségnél is tapasztalható, hogy az íz vagy a szín a héjban rejtőzködik (ld. sült krumplihéjas mártás).

Petra said...

Zseniális! Egyre mesteribbek az alkotásaid.

A fotóid nagy rajongójaként,engedd meg, hogy egy pályázatra hívjam fel a figyelmedet:
http://reformkorikonyha.blogspot.com/2012/01/te-hogyan-latod-hungarikumokat-palyazat.html

Vera said...

Te Robi!!!!!! nem, nem nem er, hogy a gyerekkori becenevek ujra elokerulnek hala a FBnak ;) ..... es masok visszaelnek vele ;)

Unknown said...

Szerintem aranyos :)

chriesi said...

@Petra:Örülök, hogy tetszik, köszönöm és a pályázatra való felhívás megosztását is, majd megkukkantam! :)

@Vera és Robi: :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...