Friday, November 25, 2011

Fűszeres étcsokoládé trüffel

Nem, tényleg nem áll szándékomban beállni a bonbon készítők sorába, arról nem is szólva, hogy ezek végülis csokigolyók, persze sokkal elegánsabb a dolog, ha trüffelnek hívjuk. Az ok is nagyon egyszerű, egyrészt biztosan én tüntetném el egy-egy adag nagy részét és akkor aztán gurulhatnék, mint ezek az illatos trüffel golyók. Viszont Katuci nagyon megfogott a whiskys-tonkababos verzióval, amit bizony tényleg megpróbálok majd elkészíteni, de kötve hiszem, hogy a blog bonbon megszállás alá kerülne. Ez a "veszély" már csak azért sem fenyeget, mert bizony nincs az ilyen munkához elég türelmem. Ezeket a kis golyókat viszont legalább olyan gyorsan össze lehet dobni, mint amilyen hamar megsemmisíteni.

  
Hozzávalók:
250 g étcsokoládé
125 g tejszín
1 teáskanál őrölt gyömbér
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
50 g vaj
durvára vágott pisztácia, kakaó és darált mogyoró a hempergetéshez

ŰAprítsuk fel a csokoládét, közben melegítsük forrásig a tejszínt. Ha felforrt öntsük a csokoládére, majd egy fakanállal keverjük simára.  Adjuk hozzá a szobahőmérsékletű vajat és  a fűszereket majd tegyük a hűtőbe 30 percre. Formáljunk golyókat és hempergessük meg amiben szeretnénk.


8 comments:

Citromhab said...

Ó, de szépek!! A fotó is gyönyörű!

Bianka said...

Csodálatosak

marisz57 said...

No, épp valami ilyesmit szándékozom elkövetni én is, ha sikerül ledarálnom a mogyorót.
Naggyon fínom lehet!

Katucikonyha, said...

Vártam már őket, annyira csinoskák, a kedvencem továbbra is az a csodás zöld pisztáciás. Valószínűleg, mert rendkívüli a vonzalmam a zöldhöz. :-) De örülök, hogy ennyire tetszett az ötlet! :-)

chriesi said...

@Marisz: Majd meglesem, hogy összejött e a darálás! :)

@Katuci: :) Nem akkora durranás, mint egy szexi bonbon, de fincsi. Bizony, formám van, majd ha kicsit nyugisabb lesz akkor megcsinálom, de legkésőbb karácsonyra.

Anonymous said...

Noi ez klassz! A középsö fotóért pedig egyenesen odavagyok!!! :D

Gesztenye receptjei said...

Nagyon szuper lett. Hasonlót készítettem a Kifőztük karácsonyi adományozó számába:-))

chriesi said...

@Ancsi: Örülök neki! :))

@Gesztenye: Óó köszi, én oda csokiparfét csináltam. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...