Thursday, December 9, 2010

Céklaszósz

Jó néhány hónapja tervezem már elkészíteni ezt az ételt, de mindig mást főztem, azért is mert nem is igazán tudtam mit szeretnék. Annyiban biztos voltam hogy csicsóka, cékla és hal kerül majd a tányérra, de azon kívül, hogy a halat megsütöm, azt nem tudtam eldönteni mi készüljön a zöldségekből. Először valamilyen selymes csicsóka szószra gondoltam, mellé pedig karamellizált céklát adtam volna, de túl "száraznak" tűnt. Végül tegnap megszületett a döntés: csicsókapüré, cékla szósz valamint fehér vajmártás, hogy kicsit ellensúlyozzam a cékla szósz fűszeres, nehéz ízét, amin ugyan kevés gránátalmalével is könnyítettem. Egyébként már idén márciusban is tányérra került a csicsóka, cékla és hal hármas akkor torma hab kísérte, valamint maga a céklaszósz is megfordult már a konyhámban, de teljesen másképp készült, mint ez a mostani. Ami a halat illeti az egy gyönyörű, nagy bio sashal volt, amit bizony magam tisztítottam, kívül is, belül is. Ha emlékezetem nem csal, akkor ez volt az eddigi legnagyobb egész hal a konyhámban, s bizony az íze fenséges, vetekszik a tengeri sügérrel!


Hozzávalók:
70 g cékla
2 salotta
1 ág kakukkfű
néhány szem köménymag
néhány szem édeskömény mag
1-2 szem csillagánizs mag
néhány szem fekete bors
50 ml fehérbor
300 ml hal alaplé

2-3 kk gránátalmalé
4-5 darabka hideg vaj
só, bors


Hámozzuk meg a céklát, vágjuk apró kockákra és főzzük puhára a hal alaplében a fűszerekkel, majd szűrjük le és távolítsuk el a fűszereket. Egy lábosban olvasszunk kevés vajat és pároljuk a salottát üvegesre, majd öntsük fel a borral és főzzük felére. Adjuk hozzá a céklát és a levet, majd főzzük a felére. Pürésítsük és szűrjük le. A pürét tálalhatjuk a halhoz, vagy szárítsuk meg a sütőben, később törjük porrá. Az így kapott cékla port használhatjuk pl. risottohoz, tésztához, vagy akár süteményekhez is. A szószt főzzük fel újra, ízesítsük gránátalmalével és amikor már elég sűrű akkor adjuk hozzá a hideg vajat. Ízesítsük sóval, borssal, ha szükséges.

6 comments:

Unknown said...

Nagyon tetszik a tálalás! Szerkesztett káosz, abszolút trendi ;) A néhány kis kelbimbó levél kimondottan jó a zöld színével - télre, amikor nehézkes friss zöldfűszert aratni, nagyon jó kis idénybeli zöld szín.

Frau Paprika said...

Nagyon klassz a recept és hát ugye imádom a céklát:)

Anazar said...

Nagyon jók a színek és persze csipp-csöpp, pitty-pötty tálalás!

Túry Amália said...

Eszméletlen jó képek! Én nem utolsó sorban a recept is! Imádom a céklát.

Ottis said...

Nagyon jó képek, és tetszik a céklaszósz!

chriesi said...

@Beatbull: Örülök, ha tetszik! Azám, most igazán trendi voltam. ;)) Hja, bár itt a boltok télen-nyáron tele vannak friss zöldfűszerekkel, viszont az ablakomban az egyetlen túlélő a babérlevél, minden más kiszáradt. :(

@Frau Paprika: Köszi! :) Céklából sosem elég!

@Anazar: Köszi, örülök, hogy tetszik!

@Colors in the Kitchen: Huh, köszi, tekintve a hatalmas ködöt, ahhoz képest egész világosak lettek.

@Ottis: Köszönöm. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...