Végre valahára újra meleg van! Bár itt közel sem akkora a kánikula, mint otthon, de azért egy hideg leves most már nagyon jól tud esni ebéd helyett vagy csak közben amolyan frissítőként. Mi lehetne jobb egy pohár jéghideg uborkalevesnél? Mondjuk egy adag kókusztejes uborka-piszke leves thai bazsalikommal és zöldcitrommal. Mehet bele jócskán chili is, ízlés szerint. Tetejére pedig pirított fekete mustármag és korianderolaj dukál. Először egyébként a klasszikus kapros uborkaleves felé húzott a szivem egy jó adag görög joghurttal turmixolva. De aztán megakadt a szemem a piszkén, ami szerintem tökéletesen illik az uborkához.
Hozzávalók:
1 kígyóuborka
200 g piszke
400 ml kókusztej
5-6 friss thai bazsalikomlevél
1 zöldcitrom
só, chili ízlés szerint
Az
uborkát mossuk meg, esetleg hámozzuk meg csíkokban majd vágjuk nagyobb
darabokra. Dobjuk egy turmixgépbe a megmosott piszkével, a kókusztejjel
és a bazsalikomlevelekkel majd pürésítsük. Szűrjük le a levest,
ízesítsük sóval, zöldcitromhéjjal és kevés lével, valamint chilivel.
Tálaljuk pirított fekete mustármaggal és koriandermagolajjal.
Tuesday, July 10, 2012
Monday, July 9, 2012
Fahéjfagyi
A múltkor vettem észre, hogy alig akad néhány fagyi recept itt a "sarkon". Azért ez mégiscsak óriási hanyagság! Főleg, ha arra gondolok, hogy gyerekként tíz gombóc volt a minimum, még télen is! Nem mintha ez változott volna... Nagyon nagy, sőt órási kedvencem a fahéj. Imádom, a kedvenc fűszerem, ez tény. Strandon csakis fahéjas palacsinta jöhet szóba, igaz otthon már a lekváros a kedvenc, de a strand az más. Ha pedig fagyi, csakis a fahéj jöhetett szóba és persze rengeteg. Reggel hirtelen vágy fogott el egy adag fahéjfagyi után, csak éppen azt a fránya fagyigépakut nem tettem már megint be fagyasztóba. Úgyhogy előszedtem ezeket a műanyag formákat, még sosem használtam. Gyorsan ment is bele az expressz módon lehűtött alap és már lehetett is nyalni. Nem ajálnom azonban a pálcikás verziót ebből és más hasonló fagyialapból, mert közel sem lesz olyan jó, mintha fagyigépben készítjük. Pusztán hideg, de nem olyan igazi habos-babos, lágy és krémes. Ez a műanyag forma tényleg csak végszükség esetére megoldás.
Hozzávalók:
6 tojássárgája
100 g barna cukor
1 teáskanál fahéj
600 ml tej
400 ml tejszín
A tojássárgájákat keverjük habosra a barna cukorral és a fahéjjal. Kis adagokban, folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tejet és a tejszínt. A simára kevert alapot tűzhelyen melegítsük addig, míg eléri a 85°C-ot. Szűrjük le és hagyjuk kihűlni. A tetejére szitált porcukor megakadályozza, hogy miközben hűl megbőrösdjön. Ezután hűtsük egy éjszakát, de minimum 4-5 órát a hűtőben majd mehet a fagyigépbe. Végszükség és olthatatlan fagylalt utáni vágy esetén jöhet a műanyagforma, de tényleg csak akkor.

Friday, July 6, 2012
Gofri áfonyával
Mostanság nagyon nagy kedvencem az áfonya, egyszerűen lehetetlen ellenállni azoknak a hamvas kék szemeknek, melyek aztán varázslatosan lilává változnak hő hatására. Arról nem is szólva, hogy az ízük is átlép egy másik dimenzióba. A kardamom, koriander, a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg mind-mind nagyszerűen kiemelik az áfonyát. A zöldcitrom pedig csak hab a tortán. Egy szó mint száz, nem is igazán blogra szántam a mai reggelimet, de annyira levett a lábamról, hogy nektek is ki kell próbálnotok!
Hozzávalók:
a gofrihoz:
100 g puha vaj
30 g cukor + 1 evőkanál
1 teáskanál vanília paszta
2 tojás
5 evőkanál tejszín
120 g liszt
az áfonyához:
150 g áfonya
4-5 evőkanál bodzabogyó szirup
3-4 csipet speculoos fűszerkeverék
2 evőkanál sherry
1 zöldcitrom héja
A vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a tojássárgájákat, a vanília pasztát és a tejszínt, majd keverjük simára. Adjuk hozzá a leszitált lisztet és keverjük bele. Közben verjük fel a tojásfehérjéket a cukorral és óvatossan forgassuk a masszába. Forró gofrisütőben adagonként süssük ki. Az áfonya felét tegyük fel a sziruppal, sherryvel és a fűszerkeverékkel főni és 2-3 perc múlva keverjük bele a maradék áfonyát, a zöldcitrom héját és tálaljuk még melegen a gofrival.

Thursday, July 5, 2012
Céklás tart tatin rozmaringos kecsketúró "fagylalttal"
Az úgy volt, hogy nem tudtam eldönteni melyik céklából süssem a tart tatin-t. A fehér felé hajlottam inkább, de a karamell alatt nem érvényesült volna igazán. Jobb esetben is csak azt foghattam volna rá, hogy sárga cékla volt az alap. Abban viszont rögtön biztos voltam, hogy rozmaringos kecsketúró "fagyit" készítek mellé. Nem igazi fagyi ez, pusztán kecsketúró tejföllel megfagyasztva. Jó néhány céklás tart tatin-be futottam már mindenütt, viszont olyat sehol sem láttam még, amelyikhez vékonyra szeletelték volna a céklát. Nekem pedig az volt a célom, hogy egy elegáns és könnyű előétel legyen belőle. Azám, de szerintem desszertnek is megállja a helyét! Ehhez pusztán annyi a teendőnk, hogy édes omlós tésztát gyúrjunk alapnak és hagyjuk ki az ecetet. Egy kevés mézeskalács fűszerkeverék pedig remekül feldobja a céklát! A fehér céklát mindenképpen fel akartam használni és ekkor jött a málna! A maradék tésztát vakon elősütöttem és kecsketúrós krémet kanalaztam bele. Mellé pedig egy egyszerű céklasaláta került málnával.
Hozzávalók:
a céklás tart tatin-hoz:
250 g liszt
125 g puha vaj
1 tojás
1/4 teáskanál só
1-2 evőkanál víz
2 darab 7 centis tart tatinhez:
1 kisméretű zsenge cékla
2 evőkanál barnacukor
1-2 csipet mézeskalács fűszerkeverék (pontosabban: fahéj, narancs- és citromhéj, kardamom, szegfűszeg, koriander és szerecsendió keveréke)
1 evőkanál málnaecet
1 evőkanál vaj
só
a fagyihoz:
100 g kecsketúró
50 g tejföl
100 g tejszín
1/4 teáskanál finomra vágott rozmaring
só, bors
Szitáljuk le a lisztet és csináljunk egy mélyedést a közepébe. Tegyük a vajat, tojást és a sót a közepébe majd gyúrjuk simára. Szükség esetén adjunk hozzá vizet és tegyük a hűtőbe körülbelül 1 órára. A céklákat hámozzuk meg és gyaluljuk vékonyra. Egy serpenyőben karamellizáljuk a cukrot, öntsük fel az ecettel és amint elfőtt adjuk hozzá a vajat és a fűszerkeveréket, majd helyezzük bele a vékonyra szeletelt céklákat (ne fedjék egymást) és hagyjuk a tűzhelyen kb. 1 percre, míg a céklaszeletek láthatóan kicsit megpuhulnak. Rakjunk két kb. 7 centis desszertgyűrűt egy sütőpapírral bélelt tepsire és helyezzünk el benne két réteg céklát majd fedjük le vékonyra nyújtott tésztával. 200°C-ra előmelegített sütőben süssük 4-5 percen keresztül. Vegyük le a desszertgyűrűt és egy lapáttal óvatosan fordítsuk meg. A "fagyihoz" keverjük simára a kecsketúrót a tejföllel, ízesítsük sóval, borssal és rozmaringgal. Forgassuk bele a felvert tejszínt és fagyigépben fagyasszuk meg.

Wednesday, July 4, 2012
Zöldcitromos kosárkák áfonyával
Az áfonya és a zöldcitrom nagyon jók együtt, hát még ha egy kevés fahéj is csatlakozik hozzájuk. Éppen csak egy csipetnyi, ami szépen aláfesti az áfonya zamatát, amin a friss citrom levével már könnyítettünk. A nyári melegben igazán hűsítő nyalankság a jutalmunk, ha képesek vagyunk annyi időre bekapcsolni a sütőt, míg megsülnek a kosárkák. Ha mégsem, akkor elő egy zacskó babapiskótát, bár azért a házi sokkal, de sokkal finomabb. De nyár van, meleg van, ilyenkor könnyebben csábul el az ember a boltira. Pillanatok alatt össze lehet dobni egy kanalazni való hideg desszertet. Ehhez a babapiskótát zöldcitrom levével locsolnám, aztán jönne rá egy réteg zöldcitrom curd, végül pedig a tejszínnel lazított mascarpone. A tortácskák esetében a zöldcitromos krémhez kevertem a krémsajtot. Akár így, akár úgy citromrajongóknál biztos befutó!
Hozzávalók:
125 g liszt
50 g puha vaj
50 g porcukor
1 csipet só
1 tojás
Öntsük a lisztet egy táblára és helyezzük a közepére a szitált porcukrot, a kockára vágott vajat és a sót. Az ujjainkkal dolgozzuk össze a hozzávalókat, amíg morzsás lesz. Ekkor adjuk hozzá a tojást és gyúrjunk homogén tésztát. Tegyük a hűtőbe 1-2 órára. Süssük elő a kosárkákat vakon és hagyjuk kihűlni.
100 g vaj
100 g cukor
2 zöldcitrom leve és héja
2 tojássárgája
100 g mascarpone
Gőz felett tegyük fel olvadni a vajat a cukorral és a zöldcitrom levével, illetve héjával. Amint minden hozzávaló elolvadt keverjük simára és adjuk hozzá a tojássárgájákat. Ezután robotgép segítségével verjük kb. 10 percig vagy amíg besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni (aztán tegyük a hűtőbe 1-2 órára) és keverjük bele a mascarpone sajtot. Töltsük meg a kosárkákat a krémmel és tetejére halmozzunk fahéjjal, zöldcitromlével és héjjal marinált áfonyát.

Tuesday, July 3, 2012
Cékla chips
Mert olyan rég volt már cékla és különben is betegen igazán ráfér az emberre egy jó rágcsálnivaló vagy egyéb finomság. Azért annyira nem vészes a dolog, éppen csak levegőt nem nagyon kapok. Különben meg egyáltalán semmi szükség kifogásra, nem igaz? Szóval kérem szépen most chips-et hoztam, méghozzá céklából, de nem, ez nem az a kandírozott. Sokkal jobb, főleg amikor sósra vágyik az ember. De készíthetjük édesburgonyából, répából, paszternákból, zellerből és így tovább! Sóval vagy valamilyen fűszerkeverékkel, ahogy szeretnéd. Az biztos, hogy nagyon rá lehet szokni. Viszont a dolog szépsége az, hogy egyszerűen megszáríthatjuk a sütőben akár olaj nélkül és akkor nem kell aggódni a kalóriák miatt. Egyébként pedig jöhet a régi módszer: az olajsütő. Mindig azt hangoztattam, hogy nekem aztán biztosan nem lesz. Lett. Miért? Mert mindenképpen folyékony belsejű, panírozott fürjtojást akartam készíteni. Azóta viszonylag gyakran használom, méghozzá sült krumplihoz, mert így sokkal könnyebb a hőfokot tartani.
Hozzávalók:
zöldségek (cékla, sárgarépa, édesburgonya, zeller stb.)
olaj
só és ízlés szerint fűszerek
Az első és legfontosabb, hogy legyen egy jó gyalunk amin olyan vékonyra vágjuk a zöldségeket, amennyire csak lehetséges. Ha a zöldségek zsengék akkor nem is fontos meghámozni, mehet héjastól. Ezután három lehetőségünk van: sütőben történő szárítás, sütőben olajjal történő szárítás és az olajsütő.
Az első módszerhez melegítsük elő a sütőt 150°C. A zöldségszeleteket helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire és tegyük a sütőbe. A szárítás körülbelül 20-30 percet vesz igénybe, de érdemes gyakran ránézni, nehogy odaégjen! Félidőben fordítsuk meg, majd ha elkészült hagyjuk rácson kihűlni.
A második módszerhez melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. A vékonyra reszelt zöldségeket kenjük meg olajjal úgy, hogy mindenütt fedje. Ehhez a zöldség mennyiségétől függően elegendő 2-3 evőkanál. Azután helyezzük a szeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe és helyezzünk a tetejére egy olajjal megkent tepsit nehezékként. Sütés alatt néhányszor nézzük meg a chips-et, és ha a szélei elkezdtek száradni, akkor vegyük le a nehezéket és süssük további 10-15 percig, de tartsuk rajta a szemünket! Ha túl gyorsan barnulna, akkor kapcsoljuk ki a sütőt és hagyjuk benne.
A harmadik és egyben a legegyszerűbb módszer az olajsütő. Melegítsük elő az olajat 160-180°C-ra, de semmiképpen se legyen magasabb az olaj hőmérséklete 190°C-nál. Süssük ki a vékonyra szeletelt zöldségeket kis adagokban. Egy adag kb. 5-7 percet vesz igénybe. Rácson vagy szűrőben csöpögtessük le.

Monday, July 2, 2012
Karfiol curry rotival
Valami teljesen mást terveztem a karfiolból, de nem ám most, még múlt pénteken. Akkor azonban egy kisebb rendelés közbeszólt és nem maradt időm kísérletezni ezekkel a gyönyörűségekkel. Helyette az omlós tésztával birkóztam a nagy melegben. Ami bizony nem volt túl egyszerű és szinte egész nap azzal vesződtem, mert újra és újra hidegre kellett tenni a tésztát, így aztán csak csigatempóban haladtam. Most pedig itt didergek, odakinn ömlik az eső és ráadásul még jól meg is fáztam! Így nem volt más hátra, mint valami lélekmelegítőt főzni, jó csípősen, fűszeresen. Egy biztosan nem autentikus karfiol curryt dobtam össze ebédre. Van benne garam masala, gyömbér, fekete mustármag, fokhagyma, fekete kömény, chili, fahéj, görögszéna és még sorolhatnám! Rizs helyett rotit vagyis hajtogatott indiai kenyeret sütöttem mellé.
Hozzávalók:
a karfiol curryhez:
az alaphoz:
1 teáskanál ghee
1 evőkanál fekete mustármag
1 hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 cm friss gyömbér
1 evőkanál kurkuma
1/2 teáskanál őrölt fekete kömény
1/4 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál őrölt chili (vagy ízlés szerint)
1/2 teáskanál garam masala
2 paradicsom
1 doboz paradicsom
250 ml kókusztej
só
a befejezéshez:
1 fej karfiol
1 teáskanál ghee
1 hagyma
1 cm friss gyömbér
1 gerezd fokhagyma
1/2 teáskanál őrölt görögszéna
1/2 teáskanál garam masala
1/4 teáskanál fekete mustármag
1 evőkanál paradicsompüré
250 ml kókusztej
ízlés szerint őrölt chili
só
a rotihoz:
200 g liszt
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál olaj
só
A curryhez szedjük rózsáira a karfiolt és főzzük sós vízben addig, míg félig megpuhul. Az alaphoz olvasszuk fel a ghee-t adjuk hozzá a fűszereket majd keverjük 5-6 percig. Ezután adjuk hozzá a kockára vágott hagymát, fokhagymát és gyömbért, illetve a kockára vágott paradicsomot, paradicsomkonzervet és a kókusztejet majd főzzük közepes lángon 15-20 percen keresztül. Ízesítsük sóval. Szűrjük le és tegyük félre. Ugyanabban az edényben olvasszunk újra gheet, adjuk hozzá a fűszereket és kevergessük néhány percig, majd hozzáadjuk a reszelt hagymát, gyömbért és fokhagymát és további 5-6 percig pároljuk a paradicsompürével együtt. Ekkor felöntjük az előzőleg leszűrt alappal. Hozzáadjuk a karfiolt és a kókusztejet és közepes lángon 15-20 percig főzzük. Ízesítsük sóval és chilivel. A rotihoz szitáljuk le a lisztet a sütőport és gyúrjunk puha, de ne ragadós tésztát kb. 140-150 ml vízzel és hagyjuk állni fél órát. Ezután vágjuk 6 egyforma darabra és nyújtsuk ki. A felső harmadát kenjük meg olajjal, és hajtsuk az olajos felét a közepére. A felső harmadát szintén megkenjük olajjal és a közepére hajtjuk. Ezután forgassuk el a rotit és ismételjük meg a hajtogatást újra. Hagyjuk letakarva pihenni egy negyed órát. Nyújtsuk vékonyra és forró serepnyőben süssük meg egyenként.
![]() |

Subscribe to:
Posts (Atom)