Monday, June 11, 2012

Fogas-fésűkagyló tekercsek curryvel kókuszos karifolpürén citromfűhabbal

Nagyon sűrű sütikkel és más édességekkel teli hét van mögöttem. Elég, ha annyit mondok, hogy tegnap legalább 50 kg eper hagyta el a desszertes pultomat fagyi és parfé mellé halmozva vagy csak úgy magában tejszínhabbal az idei eperfesztiválon. Sajnos semmi időm sem volt a blogra, hát még a VKF-re! Így aztán több, mint kapóra jött, hogy többen kérték, hogy hosszabbítsam meg a határidőt. Úgyhogy péntekig várom tőletek a fehér ételeket. Mondanom sem kell, hogy már nagyon sok finomság érkezett, de az összefoglalóra még várnotok kell! Úgy gondoltam, hogy ezen a héten csupa a VKF jegyében született ételt hozok majd. Az első mi más lehetne, mint hal?! Töprengtem egy ideig, mert valahogy nem akart összeállni a kép, de aztán az alapötletem eldobtam és máris ment minden a maga útján. Fogas tekercsek születtek fésűkagylóval amit curryvel ízesíttem, így már megvolt a másik szereplő szín: a sárga. A tányérra került még kókuszos karfiolpüré, vékonyra gyalult nyers karfiol, kókusz chips és citromfűhab.

Hozzávalók:
a tekercsekhez:
4 fogasfilé
150 g fésűkagyló

1 salotta
1/2 teáskanál vaj
1/4 teáskanál curry fűszerkeverék
2-3 csipet kurkuma
80-100 g tejszín
20 ml fehér portói
1 kisebb tojásfehérje
só, bors 
karfiolpüréhez:
200 g karfiol
100 ml kókusztej
1 evőkanál vaj
kevés szerecsendió
só, bors 
a citromfűhabhoz:
50 ml hal alaplé
1 citromfű
1 salotta
1 teáskanál vaj
50 ml kókusztej
50 ml tejszín
só, bors


A tekercshez pürésítsük a hideg kagylót a vajban megpárolt hagymával, tejszínnel, tojásfehérjével, portóval, curryvel és kurkámával. Helyezzünk egy-egy darab alufóliát egy táblára. Erre rakjunk egy darab fóliát és helyezzük el rajta a filéket bőr nélkül. Kenjük meg egyenként a fésűkagyló farce-szal és tekerjük fel a fóliával együtt. Majd tekerjük szorosan fel az alufóliát és gyöngyöző vízben
főzzük 15-20 percig. A püréhez sós vízben főzzük puhára  karfiolt majd pürésítsük kókusztejjel, vajjal és ízesítsük sóval, borssal, illetve kevés szerecsendióval. A citromfűhabhoz pároljuk meg vajban a kockára vágott salottát, öntsük fel hal alaplével, adjuk hozzá a citromfüvet és főzzük felére. Adjuk hozzá a kókusztejet, tejszínt és főzzük 5-7 percig. Vegyük ki a citromfüvet és habosítsuk fel egy botmixerrel. 


3 comments:

Unknown said...

Nagyon tetszik ez az ázsiai hangvételű összeállításod! A fésűkagylós currys farce nagyon jó ötlet a tekercs töltelékeként.

NYAMMM said...

Leesett az állam micsoda fehér költemény ez. Itt kellene lennie előttem:) Szuper vagy Noémi:)

zazálea said...

egy, hoyg az étel lenyűgöző, kettő, hogy fehéret fehéren fotózni művészet, három, hogy hogy is van ez az 50 kiló eperrel súlyosbított desszertes pult? (hogy hol, meg mikor és mivel és kivel és kinek, meg ilyenek)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...