Thursday, March 15, 2012

Tahinis fánk kardamomos-gránátalmás glazúrral

Az úgy volt, hogy megláttam ezeket a csinos francia karikákat (crullers), és rögvest erős késztetést éreztem, hogy megsüssem. Azám, de aztán csak nem jött el a megfelelő pillanat, tegnapig. Egyébként vicces, mert Jen, a blog írója a céklás fánkomat sütötte meg. No de, nem érne a nevem, ha nem variáltam volna át a dologot legalább egy picit. A tegnapi ebéd ugyanis elvitte egy másik irányba. A vaj felét lecséreltem szezámmagkrémre és a glazúrba pedig gránátalmaszirupot, kardamomot és rózsavizet csempésztem. Roppant gyorsan meg lehet sütni és aztán már ugorhatunk is a repülő szőnyegre.


Hozzávalók:
300 ml víz

3 evőkanál tahini
3 evőkanál vaj
2 evőkanál porcukor
1/2 teáskanál só
135 g liszt
3 tojás



Főzzük fel a vizet a vajjal, tahinivel, cukorral és a sóval. Adjuk hozzá az egész lisztet egyszerre és keverjük simára. Közepes hőfokon keverjük tovább, addig amíg egy vékony fehér réteg nem keletkezik a fazék alján. Tegyük a tésztát egy keverőtálba és keverjük bele a tojásokat egyenként. Tegyük a masszát nyomózsákba és kis darabokra vágott sütőpapírra nyomjunk karikákat majd süssük ki 190°C-ra hevített olajban. Amint az egyik oldala megpirult egy villával fordítsuk meg és süssük a másik oldalát is aranybarnára. A glazúrhoz keverjünk össze 80 g porcukrot 2 evőkanál gránátalmasziruppal, ízlés szerinti mennyiségű kardamommal és rózsavízzel, valamint szükség esetén még adjunk hozzá 1-2 evőkanál vizet. Végül pedig szórjuk meg a glazúrral bevont fánkokat fekete szezámmaggal.

2 comments:

Anazar said...

Nagyon kis csábosak!!

Patricius Winery said...

Kedves Gasztroblogger!

Díjaznánk a főztödet! Íme egy igazán Neked való kihívás: áprilisban egy karton, azaz hat palack kiváló Patricius bort nyerhetsz, ha elkészíted és posztolod a blogodon a borhoz szerinted legjobban illő borfalatot!

Minden héten másik borhoz várunk recepteket, Te kiválasztod a bort, amihez főzöl majd, mi pedig térítésmentesen elküldjük azt Neked.

3 kritériumot kell teljesítened a borfalat elkészítésénél:
• ízvilágában legyen az adott borhoz illő
• legyen fingerfood jellegű (ne kelljen hozzá tányér és „komoly” evőeszköz)
• szezonális hozzávalókat is használj
Ha szeretnél résztvenni a versenyben, a következőket kell tenned:
• Írd meg MÁRCIUS 26-ig az info@patricius.hu e-mailcímre, hogy az alábbi borok közül melyikkel szeretnél főzni és ne felejtsd el megadni a postázási címedet! A boroknál adj meg preferencia sorrendet, mert boronként 10 palack a verseny rendelkezésre álló keret, így ha az általad megjelölt bor már elfogyott, akkor az általad sorban megjelölt következő bort küldjük helyette.

• Mi elküldjük Neked a bort március 31-ig.- sem a borért, sem a szállításért nem kell fizetned!

• Te készítsd el a borhoz illő borfalatot, amit fotóval és receptleírással posztolj a blogodon az adott bor versenyhetének utolsó napjáig, majd küldd el a recept linkjét a fenti e-mailcímre.

• Növeld a nyerési esélyeidet és posztold a recepted linkjét a Patricius Borház Facebook oldalán is és szavaztasd meg a barátaiddal, mert az adott héten a legtöbb lájkot kapott recept készítője is nyer majd egy palack bort, sőt a FB oldalon az adott heti szavazók között is kisorsolunk egyet!
Versenyhetek Borok
Április 2 – Április 8. Patricius Tokaji Furmint 2010 /száraz
Április 9 – Április 15. Patricius Tokaji Sárga Muskotály 2009/száraz

Április 16 – Április 22. Patricius Tokaji Késői szüretelésű Katinka/édes

Április 23 – Április 29. Patricius Tokaji 4 puttonyos aszú 2003/édes

Bízunk benne, hogy kellőképpen felcsigáztunk! Ha szeretnél részt venni a versenyben, látogass el a Fűszer és Lélek gasztroblogra a részletekért, a blogon áprilisban minden héten megtalálod majd az eredményeket és egy-egy inspirációs receptet az adott hétre!

Üdvözlettel: Fűszeres Eszter és a Patricius Borház

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...