Thursday, August 11, 2011

Fehér tea sorbet

Terveztem valamit, valamilyen desszertet, de valahogy sehogy sem akart elvonulni a köd a gondolataimról, úgyhogy inkább vártam. Szerettem volna, ha letisztult és elegáns, semmi flanc, mégis izgalmas. Azt akartam elérni, hogy az izgalom a desszert egyszerűségéből fakadjon. Lényegében, egy ázsiai ihletésű dologról van szó, leszámítva a csokoládé ganache-t. Persze süthettem volna egy nagyon tömény csokoládétortát, de akkor hol marad az egyszerűség? A tömény ganache pedig fenomenális, ahogy a szánkban összeházasodik a nemes fehér teával és mindezt fátyolként körüllebegi a jázmin illata, de a végén az az árnyalatnyi chili visszaránt a valóságba. A tányérra került még egy kevés mandulás morzsa, melynek a feladata pusztán annyi, hogy ropogósságával fokozza az élvezeteket. A jázmin pedig együtt sült a hajszálvékony kakaós piskótával.





Hozzávalók: 
500 ml víz
150 g invertcukor
3 ek fehér tea

Főzzünk szirupot a vízből az invertcukorral, majd amikor lehűlt olyan 75-80°C-osra, adjuk hozzá a teát és hagyjuk állni 10-15 percig. Ezután szűrjük le, hagyjuk kihűlni, majd öntsük egy fagyigépbe, vagy keverjük át félóránként, ha fagyasztóban dermesztjük.

2 comments:

Reni said...

na ez az, ami nekem most azonnal kellene!!!

chriesi said...

van még belőle egy jó nagy adag :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...