Wednesday, June 15, 2011

Tonkababos fehércsokoládé parfé

Múltkor arról beszélgettünk Verával, hogy anno mennyire örültünk a tonkababnak, aztán azóta jól elfeledkeztünk róla. Másnap gyorsan előszedtem a kapcsos kis üveget amiben tartom és elkezdtem desszerteken gondolkodni. Abban a nagy melegben sütni nem akartam, így maradt valamilyen hideg nyalánkság. Igazság szerint egyáltalán nem kedvelem a fehércsokit, sőt! Pusztán azt a háromszög alakú svájcit, de azt viszont egyenesen imádom, még sokkal jobban, mint a tej- vagy étcsokoládés verziót. Egy tortarendelés kapcsán azonban túl sok fehércsokit vásároltam, így aztán jött az ötlet, hogy legyen belőle parfé. Ebben a formában viszont teljesen levett a lábamról, amiben a tonkababnak is nagy szerepe volt. Majdnem az egész adagot én pusztítottam el igaz, hogy két nap alatt, de csak azért tartott ilyen sokáig, mert túlzás lett volna röpke fél óra alatt az egész parfét elnyalakodni.



Hozzávalók:
60 g cukor
5 tojássárgája
120 g fehércsokoládé
300 ml tejszín
tonkabab


Főzzünk szirupot a cukorból 50 ml víz hozzáadásával, majd vékony sugárban adagoljuk a szirupot a tojássárgájákhoz és verjük addig amíg kifehéredik és krémes lesz. Reszeljünk bele
ízlés szerint tonkababot. Eközben olvasszuk fel a csokoládét gőz felett, majd keverjük a felvert tojássárgájákhoz. Végül forgassuk bele a felvert tejszínt és tegyük a fagyasztóba 3-4 órára.

6 comments:

Csibe said...

A fehér csokiért én sem vagyok oda, de ezt a gyönyörűséget szívesen megkóstolnám :)

Vera said...

Ez szuper lett, nagyon jól hangzik!

Jó hogy újra emlékeztettél a tonkababra.... valamit nekem is kellene vele kezdenem :)

Unknown said...

Látom ismét az erdőben jártál ;) Nagyon szépen mutat a sok kis piros erdei szamóca a táblán. Fehér csokit én is nagy ívben kerülöm, kivétel az igazán jó minőségűt, amiben tényleg van kakaóvaj - no az mennyei. Isteni lehet így tonkababbal tovább finomítva.

chriesi said...

@Csibe: Alig várom, hogy ismételjem, annyira bejött!

@Vera: :)) Én már tervezem a következőt desszert, nagyon rákaptam a tonkababra...megint.

@Robi: Ezt még akkor szedtem, amikor a sóskát, a parfé pedig már a fagyasztóban várt fotózásra ;)

Eszter said...

Húúha, nálam sem tartott volna sokáig... :-)

chriesi said...

Ennek örülök. :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...