Thursday, December 8, 2011

Mángoldos gnocchi

Ebben a hideg időszakban sem kell búcsút intenünk a színes ételeknek, hiszen a téli zöldségek között is találunk színpompásakat. Elég, ha csak a lilakáposztára, sárgarépára, céklára vagy a kelbimbó élénk zöld színére gondolunk, a különböző cikóriafajtákról nem is szólva. Ami a mángoldot illeti, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy szabadföldi, viszont nem volt nálam a szezontáblázatom, de ezeknek a színeknek képtelen voltam ellenállni. Már csak azért sem, mert valami miatt a karácsonyfára emlékeztettek a levelek. Másrészt viszont, nem kedvelem sem a mángoldot, sem a spenótot, de amint elveszítik formájukat, és mondjuk pürévé alakulnak át, már én is más szemmel nézek rájuk.




Hozzávalók:
500 g burgonya
70 g mángold
1 salotta
1/2 gerezd fokhagyma
1 tojássárgája
150-180 g liszt
1 babérlevél
2 evőkanál fenyőmag
3 evőkanál vaj
szerecsendió
só, bors




Főzzük meg a burgonyát sós vízben, ezalatt pároljuk meg a kockára vágott salottát a csíkokra vágott mángoldszárral. A mángoldleveleket pedig blansírozzuk sós vízben. A burgonyát törjük át még melegen. Pürésítsük a leveleket a szárral, majd kenjük át egy szűrűn és keverjük össze burgonyával. Ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval. Gyúrjuk össze a tojássárgájával és a lisszttel. Formázzunk rudat a tésztából, daraboljuk fel és enyhén gyöngyöző vízben főzzük meg. Közben pirítsük meg a fenyőmagot és készítsük el a barna vajat, melyet aromatizáljunk babérlevéllel és fokhagymával. Forgassuk át a kész gnocchit a vajban, szórjuk meg fenyőmaggal és tálaljuk frissen reszelt parmezánnal.


4 comments:

Katucikonyha, said...

Nagyon-nagyon szeretem a mángoldot, kár, hogy itthon nem nagyon lehet kapni. A gesztenyeleves után jöhetne másodiknak! :-)

chriesi said...

Már tálalok is! :))

Anonymous said...

szia chriesi,

már régóta olvassuk a blogodat... most, hogy megvan nekünk is egy blog, írtunk rólad - talán érdekel téged :)
így találsz meg minket:
samtundsahne.wordpress.com

ui: nagyon, nagyon tetszik nekünk a te blogod!!
a kürtös kalácst is próbáltam már másolni :)

szép hétvégét kívánnunk nektek...

nancy - alias samt

ui2: sorry, my hungarien is not that good anymore... :)

chriesi said...

hallo samtundsahne!

Es freut mich sehr, dass Euch mein Blog gefällt! Werde später vorbeischauen! Danke. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...