Tuesday, July 28, 2009

Süti helyett morzsa

Az eper után lejárt a málna ideje is. Múlt hétvégén találtam három dobozzal egy famer kis faházikójában egy cetlivel együtt: a szezon utolsó málnája,de gondolom csak arra a fajtára vonatkozott, hiszen ősszel még javában kapható más termelőknél. Nem hagyhattam ott, ez nem kérdés. Azt is tudtam már mi lesz belőle: sorbet. Mellé egy levendulás fehércsoki sabayont és tökmagos sütit készítettem. A sütiből viszont morzsa lett, tekintve előnytelen kinézetét, viszont ízre nagyon bejött, így tovább kísérletezem majd vele, hogy alakra is mutatós legyen.


Hozzávalók:
500 g málna
70 g cukor
2 ek víz
1 tk levendula
25 g fehércsokoládé
75 g tej
2 tojássárgája
20 cukor vagy levendulás cukor
fehércsokoládé likőr vagy Marsala ízesítéshez

Olvasszuk fel a cukrot a vízzel, majd hagyjuk kihűlni. Öntsük rá a málnára, pürésítsük és szűrjük le, hogy eltávolítsuk a magokat. A maradék munkát bízzuk a fagyigépre. A sabayonhoz főzésig melegítsük a tejet a levendulával, majd öntsük a csokira és hagyjuk elolvadni. Keverjük a cukrot a tojássárgájákkal össze, öntsük rá a csokis tejet és gőz felett verjük olyan 15 percig habverővel míg megfelelő állagú lesz. Ízesítsük likőrrel vagy Marsalával.


No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...