Thursday, January 13, 2011

Céklás gnocchi

Lassan már egy hete motoszkál a fejemben, hogy gnocchi-t kellene főzni a cékla egy részéből. A végső lökést Robi mai költeménye adta, ahol a céklát kávés sóban sütötte meg. Nem hagyott nyugodni dolog és mivel egyébként is sült céklából terveztem a gnocchi-t, így gyorsan be is dobtam két darabot a sütőbe, persze előtte jól betakargattam a kávés sóval. Míg vártam, hogy megsüljenek, szétnéztem a hűtőben, ahol kecske krémsajtra bukkantam. Jó néhányszor került már ez a páros a középpontba akár saláta, akár risotto, akár könnyű mousse formájában. Ezúttal pedig a gnocchi tésztájába kevertem. Remek párost alkottak újra, az ételt teljessé pedig mákos barna vaj és friss gránátalma tette.



Hozzávalók:

100 g cékla (tisztított mennyiség)
80 g kecske krémsajt
1 tojás
150 g liszt
só, bors


Süssük meg a céklát 200°C-os sütőben kávés sóban. Hámozzuk meg és pürésítsük. Keverjük a püréhez a krémsajtot, a tojást és a lisztet majd ízesítsük sóval és borssal.
A masszát töltsük egy zacskóba, egy olló segítségével vágjuk formára és enyhén gyöngyöző vízben főzzük addig, míg feljön a tetejére. Olvasszuk vajat és melegítsük addig, amíg megbarnul, adjunk hozzá mákot és a megfőtt gnocchi-t forgassuk bele.

8 comments:

Frau Paprika said...

Izgalmas és szép, ebben a hőemelkedéses állapotban igazán szívesen megenném.;)

chriesi said...

Te, mint céklarajngó szerintem ne hagyd ki! ;) Jobbulást!

Kriszta said...

Micsoda ötlet!

Dió Bisztró said...

Én is most gnocchi korszakomat élem, és mák mák és cékla korszakomat:DD Úgy látszik benne van a levegőben:DD
Szuper, szuper, gratula!!!

Unknown said...

Örülök, hogy ennyire felcsigáztalak, hogy rögtön ki is próbáltad ;) Nagyon szép színe lett a gnocchidnak! S tetszik ez a mákos és gránátalmás párosítás is - akár desszertben is el tudnám képzelni ;)

Zizi said...

Hmmm, különleges és jól néz ki. Van céklám a hűtőben, amiből céklalevest készültem főzni, de lehet, hogy erre a gnocchira fogok benevezni! :)

Raindrop said...

Hát ez nem semmi. :)
Külön külön imádom mindegyik alkatrészét, de így együtt elképzelni sem tudom. Igen, nem vagyok egy gurmand, de neked mindent elhiszek. :)

chriesi said...

@Kriszta: ;)

@Dió Bisztró: Mákból sosem elég! :D

@Beatbull: Egyszerűen nem tudtam vele várni, és nem is akartam. Desszertnek is simán elmegy, sőt!

@Zizi: Céklaleves és aztán a gnocchi édesen. ;) A cékla ezer arca. :D

@Raindrop: Akkor nincs mese, ki kell próbálni, szerintem igazán kerek étel.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...