Friday, April 22, 2011

Mandulás-rebarbarás mini piték

Ezekből a pitékból bizony csak egy darab került tányérra, az is kizárólag minőségellenőrzés céljából, mert vásárra sültek, de azért volt időm lencsevégre kapni őket. Nem is tudom már milyen régóta kerestem ezeket a kivehető aljú mini piteformákat, amikor aztán itt rájuk akadtam. Igazi kincs!
Viszonylag sokat gondolkodtam, hogy mégis mit süssek annak ellenére, hogy szabad utat kaptam, csak annyi volt a kikötés, hogy rebarbarás legyen, viszont ne krémes, mivel hűtésre nem volt lehetőség. Aztán szerencsére eszembe jutott a jó öreg frangipane és már ment is minden a maga útján. Tetejére mandulás crumble került, a rebarbarát pedig bodzabogyó szörppel
ízesítettem. Ami a tésztát illeti, nem csak kosárnak remek, de akár kekszet is süthetünk belőle, rendkívül omlós, mondhatni elolvad az ember szájában. Mivel az ünnepek előtt már nem valószínű, hogy jelentkeznem, ezért szeretnék minden blogtársnak, olvasónak és annak, aki véletlenül ide téved kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!

Hozzávalók:
(12 darab mini pitéhez)
250 g liszt
200 g puha vaj
100 g porcukor
1 csipet só
2 tojássárgája

Szitáljuk le a lisztet, majd öntsük egy táblára és szitáljuk a közepébe a porcukrot, a sót és a kockára vágott vajat is tegyük bele. Az ujjhegyeinkkel morzsoljuk szét a vajat a cukorral, majd amint morzsás lesz adjuk hozzá a tojássárgájákat és gyúrjuk simára. Használatig tegyük a hűtőbe. Nyújtsuk kb. 2-3 mm vastagra és béleljük ki vele a formákat, majd tegyük a hűtőbe 20-30 percre.

125 g puha vaj
125 g porcukor
3 tojás
125 g darált mandula
30 g liszt


Keverjük a vajat a porcukorral krémesre majd keverjük hozzá a tojásokat egyenként. Forgassuk bele a darált mandulát és a lisztet, majd töltsük meg vele a kosarakat és kanalazzunk bodzaszörpben 10 percig állni hagyott rebarbaraszeleteket. A tetejére szórjunk mandulás morzsát amihez dolgozzunk össze 80 g durvára darált mandulát 3 ek nádcukorral és 40 g hideg vajjal. Süssük a 180°C-ra előmelegített sütőben 15-20 percig.

12 comments:

Frau Paprika said...

Mandulán már valóban kitavaszodott.:)
Neked is szép ünnepet!

Vera said...

Én kóstoltam a kosárkát és isteni finom. :)

Anazar said...

Kérek, kérek!

Csibe said...

Ez totális kínzás!!! :)

Unknown said...

Nem láttam még ilyen kivehető aljú pici tortaformákat (nem is kerestem), de így, hogy látom a fényképeden, azt hiszem nekem is kell ;) Nagyon praktikusnak tűnik a sütik kivételénél.

Bodzaszörp is nagyon jó ötlet a rebarbara gyümölcsösítésére - még mindig nem fogyott el a tavalyi adag szörp? Lassan azért itt az ideje ;)

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Ottis said...

Nagyon guszták! Boldog Húsvétot kívánok neked!

Bor, só, meg a héja said...

nagyon szép tortácskák :) és hát a mandula-rebarbara kombó, az igen!

Eszter said...

Én is megkóstolnám! Alig várom, hogy rebarbarával fussak össze!

chriesi said...

@Frau Paprika: Igen, valóban kitavaszodott nálam, csak a konyhában állt meg az élet. :)

@Vera: :)

@Anazar: Jövő héten készül a következő adag. :)

@Csibe: ÁÁá, azért annyira nem. ;)

@Robi: Igen, abszolút praktikus, mindenképpen megéri beszerezni párat! Nem saját szörp, nincs a környéken elég bodza, de házinak házi, ezért nagy kincs,és így csak lassan fogy. :)

@Ottis: Köszi!

@Borsó meg a héja: Köszönöm. Elvannak együtt! :)

@Eszter: Remélem hamarosan összefuttok!

t3v, az okostojas said...

Beatbull, vegyél rögtön 2x6-ot, kelleni fog :)

chriesi said...

Én is most rendeltem utánpótlást. :)

Unknown said...

:) ok, köszi a tippet ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...