Friday, January 21, 2011

Spaghetti alla Carbonara egy csavarral

Az utóbbi napok elég kimerítőek voltak, bár magam sem tudom igazán, hogy miért. Ezért gondoltam megjutalmazom magam ebédre az egyik kedvenc tésztámmal a carbonara spagettivel. Úgy gondoltam, ha lúd, hát legyen kövér! Egyszer igazán belefér!


Friss tésztát készítettem hozzá, szalonna helyett, pedig pármai sonkát használtam. Az étel rendkívül fontos hozzávalója a bors, ezért itt is egy különlegesebb fajtára esett a választásom, méghozzá a kubéba borsra, mely Jáva szigetén őshonos. Az íze nagyon aromás, enyhén kesernyés és persze csípős.


Mindenképpen méltó párja volt a pármai sonkának és a 24 hónapos parmezánnak. Az i-re a pontot viszont a tisztított vajban konfitált fürj tojássárgája tette fel! Nem kell megijedni, mert pofon egyszerű dologról van szó. Késsel szépen megütögetjük a tojások tetejét és így törjük fel. Egyik-tenyerünkből a másikba rakosgatva szépen hagyjuk lecsurogni a fehérjét ujjaink között. Kis edénykékbe tisztított vajat teszünk és ebbe csúsztatjuk a sárgájákat majd a 65
°C-ra előmelegített sütőbe tesszük 20-25 perc-re. Ekkor leöntjük róla vajat és a tányérre csúsztatjuk. Kellemes, lágy íze tökéletesen illett a frissen főtt tésztához.

9 comments:

Vera said...

Ez hogy jutott eszedbe? Ha agyonütnének se gondoltam volna a fürjtojásra a carbonara spagettinél...
Egyébként nekem is ez az egyik kedvenc tésztám :)))

chriesi said...

Spontán. :) Azt már tudtam, hogyan akarom elkészíteni a tojásokat, csak azt nem, hogy mi mellé. Mert eredetileg a zöld tésztával akartam, meg spenóttal és Mornay mártással, de nem volt már se spenótom, se fagyasztott klorofillem, és túl macerás lett volna, most csinálni. Úgyhogy, ez lett helyette.

Unknown said...

A többi hozzávaló se kutya, de ez a fürjtojás nekem is nagyon tetszik! Tök jól néz ki a tányéron ;)

Hobbychef said...

Ezt szerintem szabadalmaztatni kellene, ilyen pasta carnonara-t még nem láttam sehol. Nem csak érdekes, de gyönyörű is.

Alexa Christi said...

Ez a lúd elég kövér lett...csak ámulok és bámulok!
Én rendszeresen használok fürjtojást, szerintem is érdemes többmindenhez kipróbálni. Mesterkonyhákban nem látni tökéletesebb ételt! Nagyon szép!

Túry Amália said...

Ez fantasztikus!!! :)

duende said...

Csúcs! :) Nekem is a pasta carbonara a kedvenc olasz tésztaételem, nagyon szeretem.

Raindrop said...

Nagyon tetszik, én is csináltam már hasonlóképpen, de ott nem maradt egyben a tojás. :D

chriesi said...

@Beatbull: Köszi;) Mär a karäcsonyi menüben is helyett kapott.

@Hobbychef: Köszönöm! Örülök, hogy tetszik!

@Nem vagy mesterszakäcs: Nagyon köszönöm! Szerintem is remek izu a fürjtojäs!

@Colours in the Kitchen: Köszi :)

@duende:Köszönöm. Bärmikor jöhet :)

@Raindrop: Az nem baj, az iz a lényeg. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...