Friday, November 12, 2010

Risotto kecskekrémsajttal és céklával

Ez a mai nap valami hihetetlenül szürke és esik is, bár nagyon szeretem az esőt, de a kutyámat ilyenkor lehetetlenség kicibálni egy hosszú sétára. Valamilyen halas ételt akartam készíteni, de túl hidegnek tűnt, ezért risotto mellett döntöttem. Hétvégére a hűtő mindig megüresedik, de találtam néhány céklát, pirosat, sárgát és rózaszínt is valamint kecskekrémsajtot. Nem akartam olyan nagyon vörös színű risottot, ezért csak egy kisebb darab céklát adtam a leveshez, és nem öntöttem a risottohoz sem céklalevet sem céklaport. Az eredmény egy kellemes narancsos pirosas szín lett, ami tényleg egy kevés napfényt hozott a tányérra.


Hozzávalók:
3 cékla

2 ek olívaolaj
250 g risotto rizs
200 ml fehérbor

500 ml zöldség vagy csirke alaplé

50 g kecskekrémsajt

30 g vaj
1 ág rozmaring
1 fél narancs leve
vaj és cukor a caramellizáláshoz
só, bors



Hámozzuk meg a céklát és kockázzuk fel, majd főzzük 5 percig sós vízben és tegyük félre. Később olvasztott vajban és cukorban karamellizáljuk, majd meglocsoljuk a narancslével és hagyjuk elfőni azt. Egy lábosban hevítsünk olívaolajat, adjuk hozzá a kockára vágott salottát és a rizst. Keverjük addig míg az olaj jól bevonja a rizst. Egy másik lábosban alacsony hőfokon hagyjuk az alaplevet gyöngyözni. Öntsük fel a rizst borral, itt állítsuk a lángot közepesre, és keverjük. Ha elfőtt a bor adjuk egy merőkanálnyi alaplevet amibe vagy céklahéjat vagy egy egész céklát tettünk, valamint dobjuk bele a rozmaring ágat. Ha elfőtt a leves, adjunk hozzá megint, és folytassuk ezt addig, míg a rizs megfőtt, de nem szét! Vegyük le a tűzhelyről, keverjük bele a krémsajtot, vajat és a céklát, ízesítsük és hagyjuk állni 5 percig tálalás előtt.

4 comments:

duende said...

Ó be guszta! Ezt szívesen megkóstoltam volna. Látszik milyen szép selymes, krémes! Tökéletes. :)

Doctor Pepper said...

kb öt perce írtam fel magamnak a hétvégi tervekhez a kecskesajtkrémet:) szuper!

Vera said...

ISteni krémes lett

chriesi said...

@duende: Köszönöm. Szívesen láttalak volna egy tányérra. :)

@Doctor Pepper: Mmm az fincsi!

@Édes és Keserű: Köszi. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...