Friday, December 2, 2011

Spitzbuben

Valahogy sosem tudtam megbarátkozni ezzel az aprósütivel, mert végülis egész évben látni a boltokban, ezért számomra semmi köze az ünnepekhez. Viszont kiderült, hogy ez fogy a legjobban, legalábbis a helyi termelőknél, akik saját sütésű sütiket is árulnak. Volt "szerencsém" megkóstolni néhányat, és bizony volt köztük olyan, ami még egy nagy pohár vízzel kísérve is alig csúszott le, szinte porzott! Sajnos nem volt más választásom, mert le kellett tesztelnem a konkurenciát! Újra bebizonyosodott, hogy  az az igazi, amit az ember otthon süt. Rögtön vittem is belőle kóstolót, cserébe az ölembe hullott egy megrendelés, aminek következtében napok óta ki se látszok a sütésből, és szerintem már a fülem is lekváros!


Hozzávalók:
250 g vaj
125 g porcukor
2 teáskanál vaníliás cukor
1 csipet só
1 tojásfehérje
350 g liszt


Keverjük habosra a vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd gyúrjuk össze a többi hozzávalóval együtt. Tegyük a kész tésztát egy órára a hűtőbe. Nyújtsuk ki kb. 2 mm vastagra és szaggassunk ki. Süssük világosra 170°C-os sütőben 7-8 percig, majd hagyjuk rácson kihűlni. Ragasszuk össze kettessével, barack vagy málnalekvárral.



2 comments:

Katucikonyha, said...

Nem csoda, hogy ennyi megrendelést kapsz, nem vagyok aprósüti rajongó, de ez nagyon jól hangzik!

chriesi said...

Katuci, én se! :DD

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...