Tuesday, June 14, 2011

Aszalt paradicsomos-levendulás sablé paradicsom curddel

Azt hiszem, felesleges megpróbálnom azon változtatni, hogy ne vásároljam magam túl paradicsomból, hiszen hetente újabb és újabb szépségek jelennek meg a zöldségesemnél. Egyébként is jó ideje szinte már-már csak paradicsomsalátán élek, hol kecskesajttal, hol csak egy szelet ropogós kenyérrel, de azért mindig marad néhány darab, amit aztán gyorsan fel kell használni. Most egy leveshez túl kevés lett volna, ezért úgy gondoltam kísérletezem egy kicsit. Így született meg a paradicsom curd, ami aztán aszalt paradicsomos levendulás kekszbe került tölteléknek. Ne lepjen meg senkit sem a narancssárga szín, ami annak az eredménye, hogy többnyire sárga és zöld paradicsomok kerültek bele, egy-két rózsaszínnel együtt. Lehet ezt akár fokozni is, és csak sárga, vagy csak piros, netán csak zöld színű paradicsomból készíteni. Itt persze nem a még éretlen zöldre gondolok, hanem arra, amelyik éretten is zöld marad. A levendula pedig szerintem remekül harmonizál a paradicsommal!

Hozzávalók:

a kekszhez:
125 g vaj
50 g méz
200 g liszt
ízlés szerint levendula
2 tk aszalt paradicsom por
1 ek vaníliacukor
1 csipet só

Keverjük a vajat habosra a mézzel, adjuk hozzá az aszalt paradicsom port, a levendulát, a sót és a lisztet, majd gyúrjuk össze és tegyük egy fél órára a hűtőbe pihenni. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. Szeleteljük fel a nyers tésztát és süssük 6-7 percig.




a paradicsom curdhöz:

100 ml friss paradicsomlé
1/2 vanília rúd
1 darabka csillagánizs
3 tojássárgája
70 g cukor
100 g vaj

A paradicsomlevet főzzük fel a vaníliával és a csillagánizzsal, majd hagyjuk állni tíz percig és szűrjük le. Gőz felett verjük habosra a paradicsomlevet a tojássárgájával és a cukorral. Vegyük le és keverjük hozzá a puha vajat, majd tegyük a hűtőbe pár órára.

4 comments:

Unknown said...

Rendkívül tetszik az ötleted a curddel! Szép gyöngyszínű lett a curd - élénkebb piros, sárga vagy zöld színnel fotogénebb lenne talán ehhez a kekszhez. Bár ízre így is szupernek képzelem el ;) A teljes paradicsomválasztékodra is, de leginkább a csíkos zöldekre igazán irigy vagyok. Itt még július-augusztus körül sem lehet ilyen szép színeseket kapni. (És kivételesen az erdőben sem lehet szedni ;) )

chriesi said...

Örülök, hogy tetszik az ötlet! Na igen, nem épp színes, de ez egyébként is csak amolyan gyors rágcsálnivaló. ;)

Reni said...

nagyon jó! erről a posztról lemaradtam, de hála az égnek utólag felfedeztem!
csodálom a kreativitásod! :]

chriesi said...

Örülök nagyon, hogy tetszik! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...