Monday, June 6, 2011

Főszerepben az újburgonya

Végre valahára, most már a kedvenc farmomon tudom beszerezni az újburgonyát. Náluk van olyan igazi apró, alig ujjbegynyi méretű is, amit egyébként sehol sem találni. Már a hétvégén is minden az újburgonya körül forgott, és mivel a lelkesedésem cseppet sem csitult, a mai ebéd főszereplője sem lehetett volna semmi más. Bár a burgonyának igazán előkelő kísérőit sem szabad szem elől hagyni, hiszen a zöldspárga és a kucsmagomba gyakrabban kerülnek rivaldafénybe, de ezek most tényleg csak mellékszerephez jutottak.

Maradt egy adag újburgonya alaplevem, most nem sült, hanem főtt, ami a szósz alapjául szolgált a ravioli mellé,
melyet Beatbull mártása inspirált. A különbség annyi, hogy nálam nem került bele pürésített újburgonya, hanem a redukálás után egy darabka vaj hozzáadásával habosítottam. A tányér főszereplője az újburgonyás ravioli mellett, egy kecske krémsajtos-zöldspárgás, melyet egy leheletnyi újfokhagymával ízesítettem. A burgonyás töltelékhez egyszerűen főzzük meg a burgonyát héjában, majd nyomjuk át egy krumplinyomón és ízesítsük rozmaringos barna vajjal, valamint ízlés szerint esetleg egy kevés szerecsendióval.

A spárgás raviolihoz pároljuk puhára
a zöldspárgát, majd pürésítés után keverjünk hozzá kecske krémsajtot, a spárgafejeket pedig tegyük félre a tálaláshoz. Ebben a könnyű tavaszi előételben az újburgonyát tökéletesen kiegészíti a spárga és a kucsmagomba, valamint az enyhén rozmaringos íz remekül harmonizál a kecske krémsajttal töltött raviolival is.

3 comments:

Unknown said...

Tetszik a vajas habosításos ötlet, s nagyon jól hangzik a raviolikhoz is. Nagyon szép fogás és ismét nagyon szép tálalás ;)

Csibe said...

Már indulok is, addig ne nyúlj semmihez :)

chriesi said...

@Robi: Köszi az inspiräciot! :)

@Csibe: Siess! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...