Friday, May 13, 2011

Vaníliás kecske krémsajt panna cotta

A héten a panna cotta körül forogtak a gondolataim, s bár igazából nem tartozik a kedvenceim közé, de miután tavaly nyáron megkóstoltam Veránál, rájöttem, hogy azért mégis van benne valami, sőt! Azóta jó néhányszor hagyta már el a konyhámat ez a nyalánkság, hol pusztán vaníliásan, hol sütőtökkel, máskor pedig mentásan, sőt még kókuszosan is.


Most pedig elérkezett az idő, hogy a gondolatokból tettek legyenek, így a rebarbara sorbet mellé készült egy adag kecske krémsajtos verzió. A rebarbara helyett vagy akár mellé tökéletesen illik az eper akár marinálva, akár karamellizáva, netán szósz formájában. Nálam most portói boros rebarbara, az
említett sorbet és mandulás morzsa kísérte.


Hozzávalók:
(Johnny Iuzzini receptje alapján)
112 g tejszín
1/2 tk zselatin por
50 g cukor
1 vaníliarúd
225 g kecske vagy más krémsajt

Szórjuk a zselatint 1 evőkanál tejszínre és hagyjuk állni 1-2 percig, majd alacsony hőfokon olvasszuk fel. A maradék tejszínt forraljuk fel a cukorral és a vanília kikapart magjaival, majd adjuk hozzá a felolvasztott zselatint. Öntsük a tejszínt a krémsajthoz és keverjük simára majd öntsük a kívánt formákba és tegyük a hűtőbe legalább 4-5 órára vagy jobb ha egy éjszakára.

6 comments:

Beatbull said...

Pont ma este sütöttem meg a maradék kecskesajtot és készítettem hozzá egy egyszerű rebarbarás mártást - bár messze nem tálaltam olyan szépen, mint Te! Szerintem is szuper páros a kettő ;) A portói boros rebarbara csak annyi, hogy a forró portóiba beleteszed, leveszed a tűzről és hagyod benne kihűlni? Vagy van még benne valami trükk / csavar? ;)

Édes és Keserű said...

Hát igen, az az ominózus grillezés, ugye :) a málnás panna cotta-val. Eszméletlen milyen gyorsan szalad az idő.

chriesi said...

@Robi: Trükk az nincs, csak karamellizáltam, aztán felöntöttem a borral és hagytam megpuhulni, addigra a bor is kellő sűrűségű lett, úgyhogy azzal még meg lehetett volna locsolni. Persze azért mehet hozzá egy-két fűszer, de mivel a sorbet-ban már volt, nem akartam ezt is fűszerezni.

@Vera:Igen :) Hihetetlen!

Ottis said...

Gyönyörűek a képek!És megkóstolnám!

Colores said...

umm looks delicious! congrats for the presentation!

chriesi said...

@Ottis: Köszi. :)

@Colores: Thank you! I am glad you like it!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...