Wednesday, March 10, 2010

Blumenthal sült csirkéje

Nos, egyszerűen csak megtörtént. Vettem egy gyönyörű szabadföldi csirkét szombaton, nem nem Bresse, hanem egy nagyon jó minőségű svájci csirke. Ha egy átlagos csirkéhez hasonlítom, akkor ennek a melle, a combjai sokkal hosszabbak, ami nem csoda, hiszen 3 hónapig odakinn szaladgálhat.


Az úton hazafelé, azon gondolkodtam, hogy megpróbálkozzak-e vele, vagy sem. Hogy megpróbálkozzak-e Heston Blumenthal "tökéletes" sült csirkéjével. A tökéletesség szubijektív dolog. Habár már elég késő délután volt, az egyik kezemben a könyvvel, a másikban a csirkével, nekivágtam. Egy tálba helyeztem amit aztán vízzel megtöltöttem, hogy ki tudjam számolni mennyi sóra lesz szükségem. Az igazság az, hogy valójában két csirkét készítettem: az előbb említett mondhatni luxus csirkét (habár szerintem egyetlen csirkét sem lenne szabad máshogy nevelni, de ez egy másik történet) és egy bio csirkét (aminek a melle és a combjai kerekebbek, mint a legtöbb csirkének)
. Végülis, ha már Blumenthal receptjét követem, akkor miért ne kísérleteznék, már amennyire lehetséges a pici konyhámban. Szóval, mostanra már mind a két csirke túl volt a 6 órát át tartó fürdésben a sós vízben. Már rég este volt, amikor elkezdtem őket leöblíteni. Olyan éjfél felé búvárkodtak forró vízben. Végül szépen betakartam őket, és betettem a hűtőbe jó éjszakát kívánva, hogy éjjel szépen megszáradjanak. Másnap előmelegítettem a sütőt a mágikus 60°C-ra és benne hagytam a csirkéket olyan 6 órára, de mivel nem teljesen bíztam a dologban adtam még nekik extra 45 percet. Természetesen ez az expedició nem lenne teljes a sült burgonya, a répa és a brokkoli nélkül ami szintén a recept része.


A burgonya szerintem fantasztikusan finom volt, de azt kell mondanom, hogy a legjobb a répa volt! Soha életemben nem ettem még ilyen isteni répát! És milyen egyszerű elkészíteni! Alacsony hőmérsékleten, vajjal, sóval és borssal párolni olyan 40-50 percig. Ennyi az egész. A csirke? Elolvad a szádban! A recept legnehezebb része a vége, amikor a csirke bőrét meg kell sütni a serpenyőben. Elég nagy feladat, de a ropogós bőr megéri!

2 comments:

Csongi said...

Szia! Nekem nagyon tetszett az a műsora, amelyben bemutatta, hogy kísérletezte ki ezt a tökéletes sült csirkét :)

chriesi said...

Szuper jó sorozatai vannak!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...