Friday, July 6, 2012

Gofri áfonyával

Mostanság nagyon nagy kedvencem az áfonya, egyszerűen lehetetlen ellenállni azoknak a hamvas kék szemeknek, melyek aztán varázslatosan lilává változnak hő hatására. Arról nem is szólva, hogy az ízük is átlép egy másik dimenzióba. A kardamom, koriander, a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg mind-mind nagyszerűen kiemelik az áfonyát. A zöldcitrom pedig csak hab a tortán. Egy szó mint száz, nem is igazán blogra szántam a mai reggelimet, de annyira levett a lábamról, hogy nektek is ki kell próbálnotok!




Hozzávalók:
a gofrihoz:
100 g puha vaj

30 g cukor + 1 evőkanál
1 teáskanál vanília paszta
2 tojás
5 evőkanál tejszín
120 g liszt
az áfonyához:
150 g áfonya

4-5 evőkanál bodzabogyó szirup
3-4 csipet speculoos fűszerkeverék
2 evőkanál sherry
1 zöldcitrom héja


A vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a tojássárgájákat, a vanília pasztát és a tejszínt, majd keverjük simára. Adjuk hozzá a leszitált lisztet és keverjük bele. Közben verjük fel a tojásfehérjéket a cukorral és óvatossan forgassuk a masszába. Forró gofrisütőben adagonként süssük ki. Az áfonya felét tegyük fel a sziruppal, sherryvel és a fűszerkeverékkel főni és 2-3 perc múlva keverjük bele a maradék áfonyát, a zöldcitrom héját és tálaljuk még melegen a gofrival.


1 comment:

Csibe said...

Hát ez itt is gyönyörűűű!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...