Wednesday, April 11, 2012

Túrótorta

Mióta az eszemet tudom, ha jött a nyuszi és hozta azokat a szép piros tojásokat, bizony mindig volt túrótorta az asztalon. Az alaphoz anyukám általában egy keveset lecsípett a megkelt kalács tésztájából és a formát azzal bélelte ki. Így aztán idén sem hiányozhatott a túrótorta az ünnepi desszertek közül. Mit is mondhatnék róla: csupa csupa túró és nemet mondani rá lehetetlen! Kellemes vaníliás-citromos és a tejszínhab pedig remekül kiegészíti. Persze eperrel lenne az igazi, de hát arra még várni kell!





Hozzávalók: 
(18 cm-es kerek formához)
a tésztához:
125 g liszt
75 g puha vaj
1/2 teáskanál só
1 csipet cukor
1/2 tojás
1/2 evőkanál tej
a töltelékhez:
500 g túró
3 tojás
160 g cukor
1 rúd vanília kikapart magja
1 citrom reszelt héja
1 1/2 evőkanál gríz 

A tésztához szitáljuk át a lisztet és a közepére készített mélyedésbe tegyük a felkockázott vajat, cukrot, sót és tojást majd kezdjük el beledolgozni a lisztet. Ha már morzsás adjuk hozzá a tejet és gyúrjuk simára. Használatig tegyük a hűtőbe. Ha nem akarunk fél tojással vesződni, akkor készítsünk dupla adagot. A tészta akár egy hétig eltartható a hűtőben vagy fagyasszuk le.  A töltelékhez keverjük habosra a tojássárgájákat a cukorral, adjuk hozzá a túrót, vaníliát, citromhéjat és 1 evőkanál grízt, majd jól keverjük össze. Ezután forgassuk bele a csipet sóval kemény habbá vert fehérjét. A tortaformát béleljük ki a tésztával, úgy, hogy kilógjon a tészta. Szórjuk a maradék grízt az aljára.Töltsük bele a túrós masszát. Ha akarjuk hajtsuk rá a kilógó széleket, de ez nem fontos, így rusztikusabb lesz. 160°C-ra előmelegített sütőben süssük körülbelül 50-60 percig. A töltelék  egy picitkét össze fog esni, ha kihűlt. Viszont ezt a kis szépséghibát az íze megbocsájtja, s mellesleg tejszínhab alatt remekül elbújtatható.


7 comments:

panni said...

Szia!

Nemrég találtam meg a blogod. Olvastam egy bejegyzést, hogy hazajöttél Pestre látogatni. Hol laksz, melyik országban?
Te szakács vagy vagy annak készülsz? Mert látom, hogy mindig extra alapanyagokkal és receptekkel dolgozol.

Köszi a választ!

chriesi said...

szia Panni

Svájcban élek, már lassan több, mint tíz éve. Nem vagyok szakács és nem is tanultam sehol, hanem autodidakta módon szívok magamba mindent a főzésről, amit csak lehetséges. És még rengeteget kell tanulnom. Úgy kezdődött, hogy egy idő után megelégeltem a zacskós ételeket és elkértem néhény kedvenc ételem receptjét anyukámtól. Aztán később elkezdtem magam kísérletezni a konyhában. Annyira bejött dolog, hogy szenvedélyemmé vált a főzés. Folyton újabb ételek öteleti kavarognak a fejemben, aztán ha jól sikerül, akkor megosztom a receptet a blogon. :)

NYAMMM said...

Jajj ez brutál ez a torta:) NA meg a fotó is:)

Katucikonyha, said...

Imádom ezt a kis pöttyös túrótortát! Annyira szép...

Elena said...

Ùgy elnézegetem ezt a képet.....meghoztad a kedvem a túròtortához...olyan 'rég' ettem...:))

Csibe said...

Olyan nagyon szééép!

chriesi said...

Köszönöm szépen lányok! :) Nagyon-nagyon örülök neki, hogy tetszik.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...