Tuesday, January 17, 2012

Sült csicsóka saláta posírozott tojással és turbolyás öntettel

Itt és most bejelentem, hogy merénylet készülődik, biza! Az a helyzet ugyanis, hogy nem bírtam magammal és muszáj volt sütnöm valamit. Annyit elárulok, hogy főszerephez a kávé jutott, a többit pedig majd holnap meglátjátok. A tegnapi fánk után, a holnapi süteményre gondolva, ma mindenképpen valami könnyű ebédet szerettem volna. Annyiban voltam csak biztos, hogy csicsókából főzöm majd. Először szufléra gondoltam, aztán csicsókás galette-re cheddar sajttal, majd duplán sült csicsókás szufléra cheddarral. Aztán szépen mindegyiket elvetettem. Helyette egy nagyon egyszerű, de annál ízletesebb salátát dobtam össze. A nyers csicsóka íze mogyoróra emlékeztet, így aztán az biztos volt, hogy majd azzal szórom meg a kész ételt. Zöldek után kutatva találtam egy csokor turbolyát, így már meg is volt a saláta. Azám, nem kell mindig fejesnek, vagy rukkolának lennie, egy fűszernövény, de még jobb, ha azok keveréke is több, mint tökéletes salátaként. A posírozott tojás és a pecorino pedig tökéletesen kiegészítette a csicsókát, ami barna vajban pirítva és nyersen is megjelenik a tányéron.







Hozzávalók:
3 darab csicsóka személyenként
1 evőkanál vaj
1 teáskanál durvára vágott mogyoró
1 tojás személyenként
1 nagy csokor turbolya
1 evőkanál sherry ecet
1/4 teáskanál angol mustár
50-60 ml olívaolaj
pecorino
só, bors, szerecsendió


A csicsókát meghámozzuk, egy kis darabot héjastól félre teszünk. A felkockázott csicsókát alacsony hőfokon vajban megpirítjuk és hagyjuk, hogy közben a vaj is megbarnuljon. Ízesítsük sóval, borssal és kevés szerecsendióval. Tegyünk félre néhány turbolyaszálat, a maradékot pedig pürésítsük az ecettel, mustárral és olajjal. Ízesítsük sóval, borssal. Keverjük össze a pirított csicsókát a félretett turbolyával, reszeljünk rá néhány szelet nyers csicsókát, szórjuk meg mogyoróval, tálaljuk posírozott tojással, pecorinoval és az öntettel.


4 comments:

Katucikonyha, said...

Na ezt imádnám!

chriesi said...

Akkor most ráéreztem az ízlésedre. :)

Kriszta said...

Imádom a csicsókát. Mindenhogy, de sütve a legjobb.

chriesi said...

Nekem is sütve jön be a legjobban! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...