Friday, November 25, 2011

Brunsli

Már két hete tombol az aprósütiláz, aminek keretében rengeteget sütöttem, bár nem magunknak, de ez már egy másik történet. A biztonság kedvéért csináltam egy tesztsütést, már csak azért is, hogy tudjam, mégis hány darab lesz egy adag tésztából. Ennek keretében úgy gondoltam, hogy adok egy esélyt a "modern", azaz csokoládéval készült brunslinak. Kérem szépen, szerintem isteni, és nagyon eteti magát. Felejtsétek el a másik receptet, mert ez a nagybetűs brunsli. Viszont két dologra nagyon figyeljetek! Csak héjastól őrölt mandulát használjatok, mint a fahéjas csillagnál is, különben nem lesz élvezhető a süti. A másik nagyon fontos dolog, hogy ne süssétek túl, mert kemény lesz és ragacsos. Egyébként háromszor sütöttem meg, és rájöttem, hogy nem kell a fehérjét a cukorral felverni, hanem pusztán egy csipet sóval. Valamint még arra is, hogy az eredmény sokkal, de sokkal finomabb, ha a csokoládét a felvert fehérjéhez keverjük és aztán az egészet a cukros mandulához. Ugyan idén nem akartam aprósütiket az ünnepekre, mert mindenki macaront akar, ami több, mint sok cukrot jelent, de a brunslit nem hagyhatom ki!





Hozzávalók:
200 g cukor
250 g darált mandula
100 g étcsokoládé (60% kakaó)
2 evőkanál liszt
2 tojásfehérje
1 csipet só




A sütőt melegítsük elő 220°C-ra. A tojásfehérjét verjük kemény habbá egy csipet sóval. Közben gőz felett olvasszuk fel a csokoládét. Egy tálban keverjük össze a mandulát, cukrot és a lisztet. Forgassuk az olvasztott csokoládét a fehérjéhez, majd keverjük a mandulához. Fóliában nyújtsuk ki 1 cm vastagra és cukorba mártott kiszúróval (4 cm) szaggasuk ki. Süssük 4, de maximum 5-5 és fél percig, persze ez sütőfüggő. 



8 comments:

ancsika1 said...

No, ezt kipróbálom!!! :)

Bors and Pepper said...

Én is! Kircsi a recept!

Moha said...

Vittem a receptet, egy kérdés: légkeverősen sütni, vagy alsó-felső, vagy hogyan?

Mióta villanysütőm lett, állandóan ezen variálok, és mindent felírok, hogyan sütöm...

Katucikonyha, said...

Hiszek Neked, mert indig nagyon bejönnek a receptjeid!

chriesi said...

@ancsika: Remélem ízlik majd!

@Bors and Pepper: Hát még a süti! :)) Köszi!

@Moha: Légkeverés. :)

@Katucikonyha: Juj köszi, ennek nagyon örülök! :)

Vianne said...

Hű de klassz képek, ezek a pihêk...!!!

chriesi said...

Köszi Vianne, örülök, hogy tetszik! :)

Unknown said...

Szia😊.most talältam blogodra,nagyon tetszik😍
Meg is sütöm ezt a sütikèt.
Keszen mär vettem itt külföldön tesztät,amit csak ki kell sütni,de kiprobälom ezt a "häzi "vältozatot is🤗
Kesöbb jelentkezem milyen lett.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...