Wednesday, September 28, 2011

Bodzabogyókrémes tartelettes

Vasárnap délelőttönként el szoktuk vinni a kutyánkat úszni. Bár az enyhe túlzás, mert úszni nem úszik, csak addig megy bele a vízbe, amíg leér a lába, de ennek ellenére rettentően élvezi hajkurászni a teniszlabdát. A patak egyébként helyenként bokáig, ahol pedig mély ott is csak combig ér. Múlt hétvégén felfedeztem egy bodzabokrot, amelyik csak úgy roskadozott a lila bogyóktól. Mivel gyönyörűen sütött a nap, azonnal lekaptam a cipőm és átsétáltam a másik partra bodzát szedni. Sokáig gondolkodtam, mégis mi legyen belőle, mert lekvárnak, szörpnek túl kevés lett volna. Végül, hála egy adag maradék omlós tésztának, spontán összedobtam néhány bodzakrémes tortácskát.





Hozzávalók: 
(8 db 12 cm-es tartelettes-hez)
150 g bodzabogyó
70 ml almalé
50 g porcukor
2 lap zselatin
100 g mascarpone
100 g tejszín

Tegyük fel főni a bozdabogyót az almalével és a cukorral, majd főzzük 2-3 percig és pürésítsük. A pürét kenjük át egy sűrű szűrőn. A még forró püréhez keverjük a kinyomkodott zselatint, majd hagyjuk kihűlni. A tejszínt felverjük, majd a mascarponéhoz keverjük, végül pedig hozzáadjuk a bodzapürét és megtöltjük az elősütött tartelettes alapokat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára.


8 comments:

Reni said...

Huhúú, de szép! Annyira édességhiányban szenvedek, de egyszerűen nincs időm/kedvem magamnak sütögetni. Szóval elfogadnék egyet! :)

chriesi said...

Örülnék neki, ha át tudnál ugrani egy sütiért! :) És nagy kár, hogy még nem találták fel a fénypostát, mert nagyon szívesen küldenék neked belőle.

Bianka said...

Nagyon szép színe van

Wise Lady said...

Au, ez de nagy ötlet!

duende said...

Csodálatos! :)

ancsika1 said...

Hát ez nekem is nagggyon tecc! Én még sosem mert a bodzabogyót leszedni, mert félek, hogy mérgezö. Nyugtass meg, hogy éltek még!!!

chriesi said...

@Bianka: Bámulatos a bodza!

@Wise Lady, duende: Köszi!

@ancsika1: Eleinte én is féltem hogy összekeverem valami mással. :) Persze, mindenki jól van! :)))

Rita nyirati said...

azt a leborult szivarvégit,micsoda nyálcsorgatás....! rendben, hoyg szeptember, de én már májusban is megenném:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...