Tuesday, September 6, 2011

Aargauer Rüeblitorte

Aargau kantona híres a sárgarépájáról, ugyanis náluk terem a Küttiger Rüebli, mely Küttigen faluból ered. Egy régi fajtáról van szó, amely az elmúlt pár évben egyre felkapottabb lett. A répák nagyobbak, színük pedig fehér és a formájuk is robosztusabb, mint a sárgarépa. Az íze pedig egyáltalán nem édes, inkább amolyan földes, de igazán aromás. Minden év novemberének első szerdáján Rüeblimärt, azaz sárgarépa piac van Aarauban, ahol olyan 900 kilónyi répa talál gazdára minden évben. Manapság már megszokott, hogy zöldségeket rejtenek a süteményekbe, de a répatorta egyáltalán nem új, már az 1900-as évek elején főzőiskolák tantervében is szerepelt. A Küttiger Rüeblinek ugyan nincs keresnivalója a tortában, de ennek ellenére ez az torta a kanton kulináris jelképe. Elvileg csak darált mandula van benne, de én évek óta ezt a mandulás-mogyorós változatot sütöm, és szerintem verhetetlen. Ami a porcukros glazúrt illeti, annak nem vagyok a híve, mondhatni utálom. Ezért, mint azt a szeletről készült fotón láthatjátok, már nyoma sincs a glazúrnak, helyette egy könnyű narancsos-kardamomos vajkrém került rá, meg egy kevés kandírozott sárgarépa.


Hozzávalók: 
200 g darált mandula
200 g darált mogyoró
20 g zsemlemorzsa
250 g sárgarépa
25 g liszt
1 tk sütőpor
8 tojás
350 g cukor
50 g porcukor
csipet só
1 tk fahéj
3 ek sherry
150 g porcukor
1-2 ek citromlé


Melegítsük elő a sütőt 170°C-ra. A már megpucolt sárgarépákat reszeljük le. Verjük habosra a tojássárgájákat a cukorral, adjuk hozzá a fahéjat és a sherry-t. Keverjük hozzá a reszelt répát. Közben kezdjük el felverni a tojásfehérjéket egy csipet sóval, majd verjük kemény habbá a porcukorral. Keverjük a lisztet, sütőport, mogyorót és mandulát a tojássárgájás masszához, majd forgassuk bele a felvert tojásfehérjét. Öntsük a masszát egy kivajazott, lisztezett 26 cm-es formába és süssük kb. 1 órán keresztül. Ha kihűlt kenjünk meg a tetejét a porcukorból és citromléből (de akár használhatunk narancslevet is) glazúrral.



6 comments:

Bianka said...

Nagyon, de nagyon ennék most belőle

chriesi said...

Örömmel adnék belőle néhány szeletet. :)

Csibe said...

Nagyon szépséges, vittem a receptet!

chriesi said...

Köszi! Remélem neked is ízleni fog, ha megsütöd. :)

Nyárikonyha said...

végre megoldódott a rejtély. nálam is van répatorta Aargau-ból, csak senki nem hittel el nekem, hogy ez híres:-)

chriesi said...

:)) Na akkor mégis érdemes volt megírni ezt a posztot.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...