Friday, August 5, 2011

Túrós-áfonyás majdnem felfújt

Az úgy volt, hogy találtam még egy adaggal a féltve őrzött házi túrómból a fagyasztóban és úgy gondoltam, hogy összedobok valami nyalánkságot. Ez tipikusan az a desszert, amit nagyon gyorsan össze lehet állítani és az eredmény pedig magáért beszél. Igazi nyári finomság, gyümölcsös és nagyon könnyű, főleg ha félzsíros túrót használunk. Igazából nem vagyok híve sem a félzsíros, sem pedig a light termékeknek, sosem voltam. Bár igaz, hogy régebben hajlottam arra, hogy a kisebb zsírtartalmú tejet vásároljak, de már évekkel ezelőtt leszoktam erről. Víz ugye pedig a csapból is folyik. A tej akkor tej, ha legalább 3,6%-os, de még jobb, ha frissen fejt. Az az igazság, hogy meg voltam róla győződve, hogy ez a desszert nekem nem fog ízleni. Húú, hát kérem szépen úgy kellett kényszerítenem magam, hogy végre letegyem azt a kanalat!




Hozzávalók:
600 g áfonya
40 g vaj, szobahőmérsékletű
100 g cukor
1 vaníliarúd
1 citrom héja
3 tojás
200 g túró
30 g darált mogyoró
20 g kukoricakeményítő
1 tk sütőpor



Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. A vajat keverjük habosra a cukor felével, adjuk hozzá a vanília kikapart magjait, a frissen reszelt citromhéjat. Válasszuk szét a tojásokat és a sárgájákat keverjük egyenként a vajas masszához. Ezután keverjük hozzá a túrót, a fehérjéket pedig verjük kemény habbá a maradék cukorral. Keverjük a mogyorót, keményítőt és a sütőport a túrós masszához, forgassuk bele az áfonya 3/4 részét, majd óvatosan keverjük bele a felvert fehérjét. Öntsük egy kb. 24 cm-es kivajozott és cukorral megszórt tálba, szórjuk a maradék áfonyát a tetejére és süssük 35-40 percig (vagy kis formákba töltve 20-25 percig).




4 comments:

Vera said...

ez mennyeien hangzik, szerintem vasärnap ez lesz a desszert.

chriesi said...

Gondoltam, hogy neked tetszeni fog. :)

Eva said...

Én is, én is...holnap megyek is áfonyáért. Összefutott a nyál a számban. :-)))

chriesi said...

Várom majd véleményed, hogy ízlett! Amúgy citrom helyett ajánlom a zöldcitromot! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...