Monday, August 20, 2012

Málna mousse pisztáciás piskótán aludttej-tejszín krémmel, pisztáciával és málnával

Tévedés ne essék, ez a sütemény nem a málnáról, hanem sokkal inkább a pisztáciáról szól. A málna most valójában csak statiszta, vagy ha úgy nézzük inkább csak díszítés, így biztosan rájöttetek már, hogy ezzel készültem a SAD 8. fordulájra, melynek házigazdája Petra, a Reformkori konyha blog szerzője. Ódákat tudnék zengeni a tortácska alapjáról, ami igazi pisztáciaorgia. De inkább nem jártatom a számat, süssétek meg, de tényleg! Én biztosan hamarosan ismételni fogom. Persze más formában, sőt az biztos, hogy még sokkal, de sokkal pisztáciásabban! Mert lehet ezt még fokozni, de mennyire, hogy lehet! Persze az tény, hogy a málna mousse nélkül üres lenne, mondhatni már-már unalmas. Az igazi izgalmat egyébként az aludttejes krém, igen az a pici pötty a tetején, szóval az adja. Legalábbis nekem az indította be a fantáziámat úgy igazán. Már el is képzeltem egy remek étcsokoládés torta tetején, amolyan könnyű levezetésként. Azt hiszem több, mint tökéletes párost fognak alkotni. De fagyinak se lehet rossz...! Ajaj, nagyon elkalandoztam! Ráadásul most úgy lehúztam szegény málnát, pedig tévedés ne essék! Ez így ebben a formában szuper könnyű, nem túl édes és frissítő! Sőt, egy kevés rózsavíz, ami a málnánál már-már kötelező, táncra perdül a pisztáciával és igazi szájpadlást csiklandozó élményt nyújt!




Hozzávalók: 
a pisztáciás piskótához:
60 g pisztácia
100 g vaj
60 g liszt
100 g cukor
2 tojás
a pisztáciás jocondehoz:
40 g darált mandula
40 g darált pisztácia
35 g cukor
18 g liszt
2 tojás
50 g tojásfehérje
40 g cukor
a málna mousse-hoz:
25 g cukor
1 ek víz
30 g tojásfehérje
200 g málna
1 lap zselatin
1 teáskanál rózsavíz
100 ml tejszín
az aludttej-tejszín krémhez:
50 g aludttej
25 g tejszín
1 teáskanál cukor
1/4 teáskanál vaníliapaszta
valamint még:
durvára vágott pisztácia és málna a díszítéshez 


A piskótához előmelegítjük a sütőt 160°C-ra. A pisztáciát 25 g cukorral megőröljük. A puha vajat simára keverjük 50 g cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgájákat és belekeverjük a lisztet. A fehérjéket kemény habbá verjük 25 g cukorral és az alapba forgatjuk. Kivajazott és sütőpapírral bélelt 18 centis formába öntjük, elegyengetjük és 35-40 percig sütjük, majd rácson hagyjuk kihűlni. 4 darab 6 centi átmérőjű karikát vágunk ki belőle, és ezeket ugyanekkora desszertgyűrű aljába helyezzük.
A joconde piskótához keverjük össze a lisztet a darált mandulával, a pisztáciával, a 35 g cukorral és keverjük össze a tojásokkal. Verjünk kemény habot a tojásfehérjéből a 40 g cukorral és forgassuk bele a tojássárgájás masszába. Kenjük sütőpapírral kibélelt tepsibe és süssük 170°C-on 10-13 percig. Hagyjuk rácson kihűlni, majd szaggassunk ki 6 cm-es karikákat. A többit nassoljuk el, vagy vágjunk ki belőle karikákat és fagyasszuk le, még jól jöhet.



A málna mousse-hoz tegyük a cukrot a vízzel egy lábosba és alacsony hőmérsékleten addig főzzük, amíg eléri a 120°C-ot. Ezalatt félkeményre verjük a fehérjét, majd lassan hozzáöntjük a szirupot. Közben folyamatosan verjük, addig, míg ki nem hűl. Áztassuk be a zselatint hideg vízbe. Magas hőmérsékleten puhítsuk meg a málnát és amint elkezd szétesni nyomjuk át egy szűrőn és ízesítsük rózsavízzel. Az édesszájúak itt mindenképpen adjank hozzá néhány evőkanál cukrot, én most direkt nem tettem bele többet. Aztán melegítsük fel két evőkanál pürét és keverjük bele a jól kinyomkodott zselatint. Ezután forgassuk bele óvatosan a tojásfehérjehabot és a felvert tejszínt. A pisztáciás alapokon elosztjuk a mousse-t és 3-4 órára a hűtőbe tesszük. Ha összeállt lefedjük a joconde piskótával. Tálalás előtt málnával díszítjük.
Az aludttejet jól lecsöpögtetjük és simára keverjük a cukorral és a vaníliával majd belekeverjük a felvert tejszínt. Tálaláskor a málnák közé nyomunk belőle és durvára vágott pisztáciával díszítjük.
A málnát közvetlenül fogyasztás/tálalás előtt tegyük csak rá, mert a mousse nagyon lágy és könnyű!




7 comments:

Katucikonyha, said...

Én ebbe kérem első látásra beleszerettem. Gyönyörű,meg pisztáciás, meg málnás, meg rózsavizes, meg már megint kész vagyok tőle. A pisztáciás piskóta befészkelte magát az agyamba... :-)

chriesi said...

:)) Ne egy könnyű piskótára gondolj, ez olyan, mintha egy marék pisztáciába harapnál, fergeteges aroma, viszont puha és omlik és jaj...langyosan meg egy álom!!

Csibe said...

Gyönyörűségesek!!!

Katucikonyha, said...

Nem is arra gondolok, hidd el, a legközelebbi pisztácia vásárlásomig csak az a tudat éltet, hogy megsüthessem. :-))

chriesi said...

@Csibe: Nagyon köszönöm!

@Katuci: Várom majd véleményed! :))

teller-cake said...

Csodaszépek lettek, az embernek kedve lenne beleharapni a monitorba....:-DDD

Erika said...

Ezt nem is láttam! Gyönyörű fotók és mennyei pisztáciás, csatlakoznék az előttem szólókhoz: én is alig várom,hogy kipróbáljam ezt a kis csodát!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...