Tuesday, September 23, 2008

Spenótos ravioli ricottával

Nem szeretem a spenótot, ezért a klasszikusnak mondható ricottával és spenóttal töltött ravioli helyett a spenótot inkább a tésztába gyúrtam és enyhén citromos ricottával töltöttem meg. A szokásos zsályás vaj helyett pedig egy paradicsom-bazsalikom habot, mondhatni zabaglionet készítettem mellé.



Hozzávalók:
300 g durumliszt
3 tojás
50 g spenót
300 g ricotta
2 ek citromlé
só, bors
1 salotta
olívaolaj
1 közepes paradicsom
5-7 bazsalikomlevél
150 ml fehérbor
150 ml húsleves
1 tojássárgája



A durumliszt közepébe csináljunk egy mélyedést, adjuk hozzá a tojásokat és a megfőzött spenótot. Gyúrjuk simára és tegyük 1 órára pihenni a hűtőbe.


A ricottát keverjük össze sóval és borssal, valamint egy kevés citromlével. Egy tésztamasinával nyújtsuk vékonyra a spenótos tésztát és tegyünk egy kiskanálnyi ricottát rá, majd takarjuk be egy másik réteg tésztával és derelyemetszővel vagy más rendelkezésre álló formával szaggassuk ki. Melegítsünk olíva olajat, adjuk hozzá a felvágott salotta hagymát, bazsalikom levelet. Ha üveges a hagyma, adjuk hozzá a fehlrbort, a paradicsom levét és a húslevest, és hagyjuk hogy a felére főjjön le. Ezután szűrjuk le, adjuk a sárgájához és gőz felett verjük kb 15 percig. A raviolit főzzük kb. 3 percig sós vízben és meglegen a zabaglioneval és kevés pecorinoval tálaljuk.


No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...