Pages

Thursday, January 13, 2011

Céklás gnocchi

Lassan már egy hete motoszkál a fejemben, hogy gnocchi-t kellene főzni a cékla egy részéből. A végső lökést Robi mai költeménye adta, ahol a céklát kávés sóban sütötte meg. Nem hagyott nyugodni dolog és mivel egyébként is sült céklából terveztem a gnocchi-t, így gyorsan be is dobtam két darabot a sütőbe, persze előtte jól betakargattam a kávés sóval. Míg vártam, hogy megsüljenek, szétnéztem a hűtőben, ahol kecske krémsajtra bukkantam. Jó néhányszor került már ez a páros a középpontba akár saláta, akár risotto, akár könnyű mousse formájában. Ezúttal pedig a gnocchi tésztájába kevertem. Remek párost alkottak újra, az ételt teljessé pedig mákos barna vaj és friss gránátalma tette.



Hozzávalók:

100 g cékla (tisztított mennyiség)
80 g kecske krémsajt
1 tojás
150 g liszt
só, bors


Süssük meg a céklát 200°C-os sütőben kávés sóban. Hámozzuk meg és pürésítsük. Keverjük a püréhez a krémsajtot, a tojást és a lisztet majd ízesítsük sóval és borssal.
A masszát töltsük egy zacskóba, egy olló segítségével vágjuk formára és enyhén gyöngyöző vízben főzzük addig, míg feljön a tetejére. Olvasszuk vajat és melegítsük addig, amíg megbarnul, adjunk hozzá mákot és a megfőtt gnocchi-t forgassuk bele.

8 comments:

  1. Izgalmas és szép, ebben a hőemelkedéses állapotban igazán szívesen megenném.;)

    ReplyDelete
  2. Te, mint céklarajngó szerintem ne hagyd ki! ;) Jobbulást!

    ReplyDelete
  3. Én is most gnocchi korszakomat élem, és mák mák és cékla korszakomat:DD Úgy látszik benne van a levegőben:DD
    Szuper, szuper, gratula!!!

    ReplyDelete
  4. Örülök, hogy ennyire felcsigáztalak, hogy rögtön ki is próbáltad ;) Nagyon szép színe lett a gnocchidnak! S tetszik ez a mákos és gránátalmás párosítás is - akár desszertben is el tudnám képzelni ;)

    ReplyDelete
  5. Hmmm, különleges és jól néz ki. Van céklám a hűtőben, amiből céklalevest készültem főzni, de lehet, hogy erre a gnocchira fogok benevezni! :)

    ReplyDelete
  6. Hát ez nem semmi. :)
    Külön külön imádom mindegyik alkatrészét, de így együtt elképzelni sem tudom. Igen, nem vagyok egy gurmand, de neked mindent elhiszek. :)

    ReplyDelete
  7. @Kriszta: ;)

    @Dió Bisztró: Mákból sosem elég! :D

    @Beatbull: Egyszerűen nem tudtam vele várni, és nem is akartam. Desszertnek is simán elmegy, sőt!

    @Zizi: Céklaleves és aztán a gnocchi édesen. ;) A cékla ezer arca. :D

    @Raindrop: Akkor nincs mese, ki kell próbálni, szerintem igazán kerek étel.

    ReplyDelete