Ma egy újabb engadini specialitást hoztam, ami nem más, mint a Plain in Pigna. Lényegében egy sütőben sült röstiről van szó, amelybe jó néhány különböző svájci kolbászféleség (pl. Salsiz, Landjäger vagy akár Mostbröckli amely füstölt, sózott és szárított marhahús) és szalonna kerül. Rengeteg recept kering a világhálón, s valószínűleg eredetileg sem sajt, sem tojás nincs benne, nálam azonban a sajt semmiképpen sem hiányozhat. Évek óta ugyannak a receptnek az alapján készítem, csupán a sajt mennyiségén és a sütési időn változtattam. Ami pedig a húst illeti, nos, mindig az kerül bele ami éppen van és már ideje lenne megenni, ez ma sem történt másképp.
Hozzávalók:
500 g burgonya (nem lisztes)
1/2 tk vaj
1 hagyma
50 g szalonna
150-200 g különböző kolbászféleség, szárított sonka
2 tojás
75 g liszt
50 ml tej
70-100 g sajt (pl. Gruyére)
majoránna
szerecsendió
só, bors
Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. Vajon pároljuk üvegesre a kockára vágott hagymát, adjuk hozzá a kockára vágott szalonnát és pirítsuk pár percig. Keverjük össze a lisztet a tejjel és a tojásokkal. Fűszerezzük, majd keverjük hozzá a kockára vágott kolbász- és sonkaféleségeket, a hagymás szalonnát és a kockára vágott sajtot. Végül forgassuk bele a "nagy lyukon" lereszelt burgonyát. Töltsük egy kerek tortaformába és süssük 35-40 percig.
Ó, ezt megsütöm! Imádjuk a krumplit, és ez nagyon-nagyon guszta! Férjuram szerintem imádni fogja. :)
ReplyDeleteJuj, de nagyon tetszik!
ReplyDeleteVittem, ezt mindenképpen ki kell próbálnom!!!
Jó kis egyszerű és őszinte otthoni ételnek néz ki ;) Hogyan kell kiejteni a nevét?
ReplyDelete@duende: Szerintem hidegen még finomabb.
ReplyDelete@Csibe: Örülök neki! :)
@Beatbull: Néha ilyen is kell. ;) Nem beszélek rétorománul, úgyhogy ebben nem tudok segíteni sajnos.
Na egy kis kutatás után, itt
ReplyDeletea válasz. :)
Köszi ;)
ReplyDeleteNincs mit. :)
ReplyDeleteEz egy nagyon szuper recept :-)
ReplyDelete