Hogyha volna egy tál fánkom...

megenné az elefántom! A mai napig eszembe szokott jutni ennek a mondókának az első sora, ha fánksütésre adom a fejem. Van egy nagy gyermekkori kedvencem, amit érdekes módon nem ettem sokszor, sőt még csak nem is anyukám sütötte. Ugyanis egy igazi régivágású üzemi étkezdéből származik, ott kóstoltam először és jártam rá, amíg csak lehetett. Sőt, még a receptet is sikerült megszerezni tőlük! Ha emlékezetem nem csal, akkor egy nyári szünetben ehettem belőle utoljára olyan 8-9 évesen. Még a jó öreg alumínium ételhordóval álltam be a sorba az étkezde hátsó bejáratához vezető lépcsőn. Aztán már csak arra emlékszem, hogy arcom-kezem ragacsos és kakaóporos volt, és hogy a cukor csak úgy ropogott a fogam alatt.

Hozzávalók:
500 g liszt
500 ml tej
50 g vaj
6 tojás
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
olaj a sütéshez
porcukor, porcukros kakaó vagy fahéjas-kakaós cukor a hempergetéshez

A tejet a vajjal és a sóval felforraljuk, majd beleöntjük a lisztet és simára keverjük. Amint az edény alján egy fehér réteg keletkezik levesszük a tűzhelyről és egy tálba öntjük. Ha a tészta langyosra hűlt egyenként belekeverjük a tojásokat és a sütőport. A tésztából fagyiadagolóval félgömböket adagolunk a forró olajba és lassan 10-13 perc alatt aranybarnára sütjük. Vigyázzunk, hogy az olaj ne legyen túl forró, különben a fánkok belseje nyers marad! A kisült fánkokat lecsepegtetjük és még langyosan meghempergetjük a cukorban.