Okra és én

Idejét se tudom, mióta kerülgetem már az okrát. Azért valljuk be, hogy az ázsiai boltokban fólia alá csomagolva helyenként kicsit megfeketedve igazán nem szép látvány. Sőt, az biztos, hogy így nem vonzza az embert és nem kezd el fantáziálni róla. Inkább csak legyint és tovább lép a szaftos, érett csodás thai mangó felé. Közben harcot vív magával, hogy te jó ég repülővel hozták és igazán nem lenne szabad. Ilyenkor megszólal a másik felem, hogy hékás, akkor máris felejtsd el az egzotikus fűszereket, sőt még a borsot is. Úgy vélem néha-néha igazán belefér, hiszen már legalább 7 éve nem eszek tonhalat. Hol itt az összefüggés? Igazából sehol, de nekem bevált, amolyan lelkiismeretnyugtatóként. Nem mintha nem jön rám olykor a csillapíthatatlan vágy egy darab fenséges tonhal iránt, de nem, se tonhalat, se más, szinte a végsőkig túlhalászott fajtát nem vásárolok.

De miért is halandzsálok itt és most? Ja, hogy az okra! Azám! Szóval az egyik török árusnál csodálatos friss és ropogós okrán akadt meg a szemem. Ez az! Itt a remek alkalom, mondhatni a tökéletes pillanat. Akár a keselyű zsákmányára, úgy csaptam le rá. Mert az ember ilyen, de ez egy amolyan gasztroblog, úgyhogy nem térünk le az útról. Talán csak egy csöppet. Délután, miután egyébként már három másik ételt lencsevégre kaptam, szóval akkor jött az ötlet, hogy én bizony csudazöld okralevest fogok főzni. Méghozzá átlátszó paradicsomlével, mert a paradicsom és az okra csípik egymást. Csak azzal nem számoltam, hogy én nem fogom a szivembe zárni az okrát, minek oka rögvest kiderül. Szétnéztem, hogy ugyan szabad-e pürésíteni. Ráakadtam egy török levesre, amibe leveles kel is került, gondoltam akkor nagy baj nem lehet és ráadásul gyönyörű zöld volt. Durr bele! Már láttam, ahogy pici poharakba töltöm a levest és mindegyikből egy garnélafarok kandikál majd ki, tetején sárga curry hab fekete hagymamaggal megszórva. Jaj, még most is látom! Ti is látjátok?!

Elkezdtem vajban párolni a sonkhagymát, rádobtam az okrát, mit ne mondjak, kellemes illat keringett. Aztán jött a többi hozzávaló, pürésítés és már láttam, hogy ebből nem lesz se előétel, se semmi. Oké, oké, nyálkás az okra, de hát a békacomb is, amíg még ugrál! Persze azért volt annyi eszem, hogy néhányat félretegyek. Ezeket csicseriborsólisztben sütöttem ki, jó fűszeresen. De hiába, egyszerűen olyan semmilyen az egész. Pedig milyen kár! Olyan szép zöldség, tényleg az! No, azért majd kap még egy-két esélyt, hátha! Úgyhogy akinek akad bombabiztos okrás receptje, ami garantáltan leveszi az egész vendégsereget a lábáról, az ne habozzon és ossza meg velem! Mindenestre ezt a receptet mindenképpen ki fogom próbálni, mert igaz ami igaz, nagyon jól fest!

Hidegen, határozattan élvezhetőbb, a zöldbabra hasonlít az íze... azt hiszem van remény!