Soupe à l'Oignon

Nos, nem igazán hittem, hogy el fog érkezni az a nap, amikor hagymalevest főzök. Nem mintha akkora szenzáció lenne, de számomra az, mert sosem hittem volna, hogy egyszer ki tudom majd azt jelenteni, hogy szeretem a főtt hagymát. Gyerekként, semmit sem voltam hajlandó megenni amiben egy apró darabka főtt hagymát találtam, ez odáig fajult, hogy szegény anyukám, ha pörköltöt csinált, akkor egy adagot nekem hagyma nélkül volt kénytelen főzni, ami ugye már nem is pörkölt, persze ez nekem akkor nem számított. Mind a mai napig mindenbe reszelem a hagymát (persze tudom szétfő...de nekem az nem elég), kivéve ha szószról van szó, mert azt meg úgyis leszűröm, szóval a reszelésnek hála, most már egy rendes pörköltnek sincs semmi akadálya, de ami fontosabb, hogy most már kifejeztten szeretem a vajban párolt és pirult póréhagymát burgonyával, vagy a kenyérlángos tetején a sült hagymaszeleteket. Na de egy hagymaleves? Azért az mégis csak nagy lépés! Másrészt viszont a nyers hagyma a mindenem. Nincs is jobb egy szelet zsíros kenyérnél hagymával! Egyébként is hagymabolond vagyok, nagy hagymabolond.


Mindig több fajtát tartok a kamrában, és ha szükséges és lehetőségem van rá, az sem riaszt vissza, hogy akár órákat utazzak egy fajta után. A hagymák pármai sonkája, legalábbis szerintem, a francia Rosé de Roscoff, bár az olasz Tropea se kutya, de mindig csak második fog maradni a listámon. Sajnos az idei nedves időjárás nem kedvezett neki, mert elég sok volt a penészes köztük, és az ízük is vesztett abból az édes, utánozhatatlan zamatból. Igazi kincsként őrzöm őket, főleg most, hogy nem tudtam belőle rendesen bespájzolni. Ennek a gyönyörű rózsaszín hagymának, ami a Bretagne-ből származik, még saját ünnepet is rendeznek.


No, de most inkább térjünk a lényegre, a levesre. A francia hagymaleves Lyon városából származik, bár a párizsiak mind a mai napig vitáznak erről a lyoniakkal. A levest készíthetjük rántással, vagy nélküle és fűszerezhetjük, ahogyan szeretnénk, de az nagyon fontos, hogy a hagymát minden esetben, legyen az bármilyen fajta lassan, alacsony hőfokon akár néhány órán át pároljuk, amíg szépen karamellizálódik, semmi szükség cukrot adni hozzá.

A héten nem csak a főtt hagyma diadalmaskodott felettem a levesben, bár ettől függetlenül minden másba továbbra is reszelni fogom, biztos ami biztos, hanem még a jég is elkezdett repedezni kenyérsütést illetően. Kedden ugyanis Vera a szárnyai alá vett, miután végre sikerült meggyőznöm arról, hogy tényleg nem tudok kenyeret sütni, ehhez a gesztenyés kenyerem súlya és nevetséges mérete igazán nyomós okot szolgáltatott, így most végre sikerült igazi kenyeret sütnöm, bár még hátra van a tűzpróba, amikor majd teljesen egyedül vágok neki, no de a lényeg, hogy egy újabb lépést tettem meg a kenyérsütés felé. A leves tetejére ma abból a kenyérből került pirítva jó sok sajttal megszórva.


Hozzávalók:
500 g hagyma
70 g vaj
1 ek liszt
50 ml fehérbor
1 liter csirke alaplé vagy húsleves
só, bors

Szeleteljuk vékony csíkokra a meghámozott hagymát és egy lábosban olvasszuk fel a vajat. Adjuk hozzá a hagymát és keverjük össze, hogy mindenhol jól bevonja a vaj. Alacsony hőfokon pároljuk addig, míg karamellizálódik, ez eltarthat akár 2-3 órán át, de az eredmény mindenképpen kárpótol, arról nem is szólva, hogy ez a leves lelke. Időközben néha keverjünk rajta egyet és adhatunk hozzá kevés sót is. Ízlés szerint fűszerezhetjük pl. kakukkfűvel, babérlevéllel, bár szerintem nem szükséges. Ha szépen megbarnult a hagyma, öntsük fel fehérborral és hagyjuk elfőni, majd keverjük hozzá a lisztet és öntsük fel az alaplével, vagy a húslevessel és főzzük lassan gyöngyözve olyan 50-60 percig. A végén ízesíthetjük konyakkal vagy portóival. Tálalás előtt tegyünk pirított kenyérszeleteket a leves tetejére, szórjuk meg sajttal és tegyük az előmelegített sütőbe addig, míg a sajt elolvad és megpirul. Karakteres ízű sajtot válasszunk mint pl. a Comté vagy a Gruyère.